Psalmen 2

1 Waarom razen de volken, Bluffen de naties,

Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,

2 Komen de koningen der aarde bijeen, Spannen de vorsten samen tegen Jahweh en zijn Gezalfde:

összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?

3 "Laat ons hun ketens verbreken, Ons van hun boeien ontslaan!"

Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!

4 Die in de hemelen woont, lacht hen uit, Jahweh bespot ze;

Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,

5 Dan dreigt Hij ze toornig, Doet ze rillen voor zijn gramschap:

akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:

6 "Ik zelf stel Mij een koning aan, Op Sion, mijn heilige berg!"

Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –

7 Nu wil Ik Jahweh’s beslissing verkonden; Hij heeft Mij gezegd: Gij zijt mijn Zoon; Ik heb U heden verwekt.

Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.

8 Vraag Mij: dan geef Ik U de volkeren tot erfdeel, En de grenzen der aarde tot uw bezit;

Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;

9 Gij moogt ze vermorzelen met ijzeren knots, En stuk slaan als een aarden pot.

majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!

10 Koningen, bedenkt het dus wel; Weest gewaarschuwd, wereldregeerders!

Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;

11 Dient Jahweh in vreze; Beeft, en kust Hem de voeten!

szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.

12 Anders ontsteekt Hij in toorn, en loopt gij uw verderf tegemoet, Want licht kan zijn gramschap ontvlammen. Gelukkig, wie tot Hem zijn toevlucht neemt!

Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!