Psalmen 104
1 Halleluja! Loof Jahweh, mijn ziel: Jahweh, mijn God, hoog zijt Gij verheven! Gij hebt U met glorie en luister omkleed,
Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!
2 En hult U in het licht als een mantel; Gij spant de hemelen uit als een tent,
A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;
3 En legt op de wateren uw opperzalen. Gij maakt van de wolken uw wagen, Zweeft op de vleugels van de wind;
A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
4 Stelt de stormen aan tot uw boden, Laaiend vuur tot uw knechten.
A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
5 Gij hebt de aarde op haar pijlers gegrond, Zodat ze voor eeuwig niet wankelt.
Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.
6 De Oceaan bedekte haar als een kleed, Nog boven de bergen stonden de wateren:
Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.
7 Maar ze namen de vlucht voor uw dreigen, Rilden van angst voor de stem van uw donder;
Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.
8 Toen rezen de bergen, en zonken de dalen Op de plaats, die Gij hun hadt bestemd.
Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.
9 Gij hebt ze grenzen gesteld, die ze niet overschreden, Ze mochten niet meer de aarde bedekken;
Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.
10 Gij zendt de bronnen in de dalen, En tussen de bergen stromen ze voort;
A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;
11 Ze laven al de wilde dieren, En de woudezel lest er zijn dorst;
Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
12 Daar nestelen de vogels uit de lucht, En fluiten er tussen de struiken.
Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.
13 Uit uw zalen drenkt Gij de bergen, Door het sap van uw nevel wordt de aarde verzadigd;
A ki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld.
14 Gij laat voor het vee het gras ontspruiten, En het groen voor wat de mensen dient. Gij roept het graan uit de aarde te voorschijn,
A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,
15 En de wijn, die het hart van de mensen verheugt; Olie, om het gelaat te doen glanzen, Brood, dat het hart van de mensen verkwikt.
És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét.
16 Jahweh’s bomen drinken zich vol, De Libanon-ceders, die Hij heeft geplant:
Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;
17 Waar de vogels zich nestelen, In wier toppen de ooievaar woont.
A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.
18 De hoogste bergen zijn voor de gemzen, De klippen een schuilplaats voor bokken.
A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.
19 Gij schiept de maan, om de tijd te bepalen, De zon weet, wanneer ze onder moet gaan.
Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.
20 Maakt Gij het donker, dan wordt het nacht, En sluipen de wilde beesten rond,
Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;
21 Brullen de leeuwen om buit, En vragen God om hun voedsel.
Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket.
22 De zon gaat op: ze kruipen weg, En leggen zich neer in hun holen;
Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;
23 Maar de mens tijgt aan zijn werk, En aan zijn arbeid tot aan de avond.
Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.
24 Hoe ontzaglijk zijn uw werken, o Jahweh: Gij hebt ze allen met wijsheid gewrocht! De aarde is vol van uw schepselen,
Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
25 Niet minder de zee; Die is groot en geweldig, En het wemelt daarin zonder tal: Beesten, kleine en grote,
Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.
26 Monsters trekken er door, Liwjatan dien Gij hebt geschapen, Om er mede te spelen.
Amott gályák járnak s czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.
27 Allen zien naar U uit, Om voedsel, elk op zijn tijd.
Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.
28 Geeft Gij het: ze eten het op; Gij opent uw hand: ze worden van het goede verzadigd.
Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.
29 Maar verbergt Gij uw aanschijn: Ze verstarren van schrik; Gij ontneemt hun de adem: Ze sterven en keren terug tot hun stof.
Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
30 Maar Gij zendt weer uw geest: en ze worden geschapen, En Gij vernieuwt het aanschijn der aarde!
Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.
31 Eeuwig dure de glorie van Jahweh, En blijve Jahweh Zich in zijn werken verheugen;
Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben;
32 Hij, die de aarde beziet: en ze beeft; Die de bergen aanraakt: ze roken!
A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.
33 Heel mijn leven zal ik zingen voor Jahweh, Mijn God blijven loven, zolang ik besta!
Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!
34 Moge mijn zang Hèm behagen, En ìk mij in Jahweh verblijden;
Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;
35 Maar mogen de zondaars van de aarde verdwijnen, En de goddelozen niet blijven bestaan! Loof Jahweh, mijn ziel!
Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!
