Spreuken 1
1 Spreuken van Salomon, den zoon van David, Den koning van Israël:
Példabeszédei Salamonnak, Dávid fiának, Izraél királyának.
2 Ze leren u kennen wijsheid en tucht, Ze geven u begrip voor verstandige woorden;
Hogy tudjunk bölcsességet és oktatást, hogy értsük az értelmesség mondásait;
3 Ze voeden u op tot heilzame tucht, Rechtschapenheid, plichtsbesef en oprechtheid.
hogy elfogadjunk belátásra való oktatást, igazságot, jogot és egyenességet;
4 Aan de onnozelen schenken ze ervaring, Aan jonge mensen doordachte kennis.
hogy adjanak az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak tudást és meggondolást;
5 Als een wijze ze hoort, zal hij zijn inzicht verdiepen, Een verstandig mens zal er ideeën door krijgen;
hallja a bölcs s gyarapodjék tanulságban, s az értelmes útmutatást szerezzen;
6 Spreuk en strikvraag zal hij doorzien, De woorden der wijzen en hun problemen.
hogy értsünk példázatot s ékes beszédet, bölcsek szavait és rejtvényeiket.
7 Het ontzag voor Jahweh is de grondslag der wijsheid; Maar ongelovigen lachen om wijsheid en tucht.
Istenfélelem a tudás kezdete; bölcsességet és oktatást az oktalanok megvetnek.
8 Mijn zoon, luister dus naar de wenken van uw vader, Sla niet in de wind, wat uw moeder u leerde;
Halljad, fiam, atyád oktatását és el ne hagyjad anyád tanítását;
9 Want het siert uw hoofd als een krans, Uw hals als een snoer.
mert kecses füzér azok fejednek és díszláncz a te nyakadnak.
10 Mijn zoon, als zondaars u willen verleiden, stem niet toe,
Fiam, ha téged vétkesek csábítanak, ne engedj!
11 Als ze u zeggen: Ga met ons mee, Laat ons loeren op bloed, Laat ons zo maar onschuldigen belagen,
Ha azt mondják: jer velünk, leselkedjünk vérre, ólálkodjunk ártatlanra ok nélkül;
12 Gelijk de onderwereld hen levend verslinden, Als zij, die ten grave dalen, geheel en al; (Sheol h7585)
nyeljük el őket elevenen, mint az alvilág és egészen, mint a verembe szállókat; (Sheol h7585)
13 Allerlei kostbare schatten zullen we vinden, Onze huizen vullen met buit;
mindenféle drága vagyont találunk, megtöltjük házainkat zsákmánnyal;
14 Ge moogt meeloten in onze kring, Eén buidel zullen we samen delen!
sorsodat veted közöttünk, egy zacskónk lesz mindnyájunknak:
15 Mijn zoon, ga dan niet met hen mee, En houd uw voet af van hun pad;
fiam, ne járj az úton velük, tartsd vissza lábadat ösvényüktől;
16 Want hun voeten ijlen naar het kwade, En haasten zich, om bloed te vergieten.
mert lábaik rosszra futnak, és sietnek vért ontani.
17 Maar zoals het niet geeft, of het net wordt gespannen, Terwijl alle vogels het zien:
Hisz hiába van kivetve a háló minden szárnyas szemei előtt.
18 Zo loeren ze slechts op hun eigen bloed, En belagen ze hun eigen leven!
Ők pedig a maguk vérére leselkednek, a maguk lelkére ólálkodnak.
19 Zo gaat het allen, die uit zijn op oneerlijke winst: Deze beneemt zijn bezitters het leven.
Ilyenek útjai mindenkinek, ki nyerészkedést űz: gazdájának lelkét veszi az el.
20 De wijsheid roept luid in de straten, Op de pleinen verheft ze haar stem;
Bölcsesség az utczán megszólal, a piaczokon hallatja hangját;
21 Ze roept op de tinne der muren, En spreekt aan de ingang der poorten:
zajongó utczák sarkán hirdet, kapuk bejáratain, a városban mondja el mondásait:
22 Hoe lang nog, dommen, blijft gij liever onnozel, Blijven de eigenwijzen verwaand, Willen de dwazen van geen wijsheid horen?
Meddig, együgyűek, szeretitek az együgyűséget, s kívánják meg a csúfolók a csúfolást, és gyűlölik a balgák a tudást?
23 Keert u tot mijn vermaning; Dan stort ik mijn geest over u uit, En maak u mijn woorden bekend.
Fordulnátok feddésemre! Íme, ömleszteném nektek szellememet, tudatnám veletek szavaimat.
24 Maar zo ge weigert, als ik roep, En niemand er op let, als ik mijn hand verhef;
Mivel hívtalak, de ti vonakodtatok, kinyújtottam kezemet, de senki sem figyelt,
25 Zo ge mijn raad geheel en al in de wind slaat, En van mijn vermaning niet wilt weten:
elvetettétek minden tanácsomat és feddésemnek nem engedtetek:
26 Zal ik lachen, wanneer het u slecht gaat, Zal ik spotten, wanneer uw verschrikking komt als een onweer;
én is nevetek majd szerencsétlenségteken, gúnyolódom, mikor eljő rettegéstek,
27 Wanneer uw ongeluk nadert als een orkaan, Wanneer benauwdheid en angst u overvallen!
mikor eljő mint zivatar a ti rettegéstek és szerencsétlenségtek mint szélvész érkezik, mikor jő reátok szorultság és szükség.
28 Dan zal men mij roepen, maar zal ik niet antwoorden, Zal men mij zoeken, maar mij niet vinden!
Akkor hívnak majd engem, de nem felelek, keresnek engem, de nem találnak meg;
29 Omdat ze van wijsheid niets wilden weten, En het ontzag voor Jahweh niet hebben verkozen,
mivelhogy gyűlölték a tudást a az istenfélelmet nem választották,
30 Van mijn raad niets moesten hebben, En al mijn vermaan in de wind hebben geslagen:
nem engedtek tanácsomnak, megvetették minden feddésemet.
31 Zullen ze eten de vrucht van hun wandel, Verzadigd worden met wat ze beraamden.
Egyenek hát az útjok gyümölcséből, s lakjanak jól a maguk tanácsaiból.
32 Want de onnozelen komen door hun onverschilligheid om, De dwazen storten door hun lichtzinnigheid in het verderf;
Mert az együgyűek megátalkodottsága megöli őket, s a balgák gondatlansága elveszti őket;
33 Maar die naar mij luistert, zal in veiligheid wonen, Bevrijd van de vrees voor de rampen!
de a ki rám hallgat, bizton fog lakni s nyugodt lesz a veszedelem rettegésétől.
