Klaagliederen 5
1 Gedenk toch, Jahweh, wat wij verduren, Zie toe, en aanschouw onze smaad:
Emlékezzél meg, mi lett velünk, tekintsd és nézd gyalázatunkat!
2 Ons erfdeel is aan anderen vervallen, Onze huizen aan vreemden.
Birtokunk átszállt idegenekre, házaink külföldiekre.
3 Wezen zijn wij, vaderloos, Als weduwen zijn onze moeders;
Árvák lettünk, apátlanok, anyáink mintegy özvegyek.
4 Ons water drinken wij voor geld, Wij moeten ons eigen hout betalen.
Vizünket pénzért ittuk, fát díjon szerzünk.
5 Voortgezweept, met het juk om de hals, Uitgeput, maar men gunt ons geen rust!
Nyakunkon üldöztek minket, elfáradtunk, nem adatott pihennünk.
6 Naar Egypte steken wij de handen uit, Naar Assjoer om brood!
Egyiptomnak adtunk kezet, Assúrnak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
7 Onze vaderen hebben gezondigd: zij zijn niet meer, Wij dragen hun schuld:
Atyáink vétkeztek és nincsenek, mi pedig bűneiket hordoztuk.
8 Slaven zijn onze heersers, En niemand, die ons uit hun handen verlost.
Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs ki kezökből kiszabadítana.
9 Met gevaar voor ons leven halen wij brood, Voor het dreigende zwaard der woestijn;
Lelkünk árán szerezzük kenyerünket a pusztának kardja miatt.
10 Onze huid is heet als een oven, Door de koorts van de honger.
Bőrünk megfeketélett mint a kemencze az éhség forrósága miatt.
11 De vrouwen worden in Sion onteerd, De maagden in de steden van Juda;
Asszonyokat bántalmaztak Cziónban, hajadonokat Jehúda városaiban.
12 Vorsten door hen opgehangen, Geen oudsten gespaard.
Vezérek akasztattak fel kezük által, vének arcza nem tiszteltetett.
13 De jongens moeten de molensteen torsen, De knapen bezwijken onder het hout;
Ifjak malmot hordtak és fiuk a fában botlottak meg.
14 Geen grijsaards meer in de poorten, Geen jonge mannen meer met hun lier.
Vének eltüntek a kapuból, ifjak az ő daluktól.
15 Geen blijdschap meer voor ons hart, Onze reidans veranderd in rouw,
Eltünt szivünk vigalma, gyászra fordult körtánczunk.
16 Gevallen de kroon van ons hoofd: Wee onzer, wij hebben gezondigd!
Leesett fejünk koronája, oh jaj nekünk, hogy vétkeztünk.
17 Hierom is ons hart verslagen, Staan onze ogen zo dof:
Ezért lett sínylővé a szivünk, ezek miatt sötétültek el szemeink:
18 Om de Sionsberg, die ligt verlaten, Waar enkel jakhalzen lopen.
Czión hegyéért, hogy elpusztult, rókák kószálnak rajta.
19 Maar Gij zetelt in eeuwigheid, Jahweh; Uw troon van geslacht tot geslacht!
Te, Örökkévaló, székelsz örökre, trónod nemzedékre meg nemzedékre.
20 Waarom zoudt Gij ons dan altijd vergeten, Ten einde toe ons verlaten?
Miért felejtesz el bennünket mindig, elhagysz minket hosszú időkre?
21 Ach Jahweh, breng ons tot U terug: wij willen bekeren; Maak onze dagen weer als voorheen!
Téríts bennünket magadhoz, hogy megtérjünk, újítsd meg napjainkat mint hajdanta.
22 Neen, Gij hebt ons niet voor immer verworpen, Gij blijft op ons niet zo hevig verbolgen!
Avagy végkép elvetettél minket, olyannyira haragudtál ránk!
