Job 30
1 Maar thans lachen jongere mensen mij uit, Lieden, wier vaders te min voor mij waren, Om ze bij mijn herdershonden te zetten;
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Wier sterke hand mij zelfs niet kan dienen, Daar al hun kracht verloren ging,
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Door gebrek en honger is uitgeput. Lieden, die de stronken afknagen in de woestijn, In het land der steppe en wildernis;
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 Die zilte kruiden van de struiken plukken, En zich voeden met de wortels der brem;
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Die uit de samenleving zijn weggejaagd, En die men naschreeuwt als dieven.
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 Lieden, die in de krochten van afgronden wonen, In aardholen en rotsen;
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 Die balken tussen de struiken, Samenhokken onder de netels;
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Die als een dwaas en naamloos broed Weggezweept zijn uit het land.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 En thans ben ik hun spotlied geworden, En de stof voor hun praat.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Vol afschuw blijven ze op een afstand staan, En ontzien zich niet, mij in het gezicht te spuwen.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 Zij mishandelen mij, nu ze hun teugel hebben losgerukt Hun breidel hebben afgeworpen.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 Aan mijn rechterhand verheft zich dat broed, Mijn voeten stoten hen weg; Ze banen tegen mij hun onheilspaden,
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 En vernielen mijn weg, om mij te verderven. Ze trekken op, er is niemand, die hen weerhoudt,
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Als door een wijde bres rukken ze aan. Onder de puinhopen kwam ze aangerold
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Keerde zich tegen mij de verschrikking; Als een stormwind waaide mijn aanzien weg, Mijn geluk dreef voorbij als een wolk.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 En thans stort zich mijn ziel in mij uit, Grijpen de dagen van rampspoed mij aan!
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Des nachts wordt mijn gebeente doorboord, En nemen mijn knagende pijnen geen rust;
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 Door het grote geweld is mijn vlees ontredderd, Het knelt mij als de kraag van mijn kleed.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 God heeft mij in de modder geworpen, Ik zie er uit als stof en as.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Ik roep tot U, maar Gij antwoordt niet; Ik sta overeind, maar Gij let niet op mij.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Gij zijt wreed tegen mij, Met uw krachtige hand bestookt Gij mij;
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Gij heft mij op, jaagt mij voort op de wind, Een noodweer lost mij in water op.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Ja, ik weet, Gij leidt mij ten dode, Naar de verzamelplaats van al wat leeft.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Maar steekt een drenkeling de hand niet uit, Roept men in zijn ellende niet om hulp?
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Heb ik zelf niet geweend over den zwaar beproefde, Was ik over den arme niet zielsbedroefd?
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Ja, ik hoopte op geluk, maar het onheil kwam; Ik verwachtte het licht, maar het duister viel in.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Mijn binnenste kookt, en komt niet tot rust, Dagen van jammer treden mij tegen.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Zwart loop ik rond, maar niet van de zon; Sta ik op in de gemeente, ik roep om hulp!
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 Ik ben een broer van de jakhalzen, Een makker der struisen;
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Mijn huid is zwart, en laat van mij los, Mijn beenderen branden van koorts;
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 Mijn citer is voor rouwklacht gestemd, Mijn fluit voor geween!
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
