Job 29
1 Job vervolgde zijn rede, en sprak
És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
2 Ach, was ik als in vroeger maanden, In de tijd, toen God mij behoedde,
Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
3 Toen Hij zijn lamp boven mijn hoofd liet stralen, En ik bij zijn licht door de duisternis ging;
mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
4 Zoals ik was in mijn beste dagen Toen God mijn tent nog beschutte!
Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
5 Toen de Almachtige nog met mij was, Mijn kinderen mij nog omringden;
midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
6 Toen mijn voeten zich baadden in boter, De rots, waar ik stond, beken olie liet stromen;
midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
7 Als ik uitging naar de poort van de stad, En op het plein mijn zetel liet zetten:
Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
8 Trokken de jongemannen zich terug, zodra ze mij zagen, Rezen de grijsaards op en bleven staan,
megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
9 Staakten de edelen hun gesprek En legden de hand op hun mond.
vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
10 De stem der leiders verstomde, Hun tong kleefde aan hun gehemelte vast;
előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
11 Toen het oor, dat het hoorde, mij gelukkig prees En het oog, dat het zag, mij bijval schonk!
Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
12 Want ik hielp den arme, die om bijstand riep, Den wees, die geen helper meer had;
Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
13 Dien de ondergang dreigde, zegende mij, Het hart der weduwe vrolijkte ik op;
Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
14 Rechtschapenheid trok ik aan als een kleed, Mijn gerechtigheid als een mantel en kroon.
Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
15 Ik was de ogen voor blinden, De voeten voor kreupelen;
Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
16 Voor armen was ik een vader, Voor onbekenden onderzocht ik het pleit.
apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
17 Maar den boosdoener brak ik de tanden, En rukte hem de prooi uit zijn kaken.
Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
18 Ik dacht bij mijzelf: Oud zal ik sterven Mijn dagen zullen talrijk zijn als het zand;
Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
19 Mijn wortel zal openstaan voor het water, De dauw op mijn takken vernachten;
gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
20 Mijn eer blijft steeds nieuw, Mijn boog wint aan jeugdige kracht in mijn hand!
dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
21 Ze luisterden zwijgend naar mij En wachtten mijn beslissing af;
Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
22 Had ik uitgesproken, dan nam niemand het woord, Maar mijn rede druppelde op hen neer.
Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
23 Ze verlangden naar mij als naar regen, Met open mond als naar een late bui.
s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
24 Lachte ik hun toe, ze durfden het niet geloven, En vingen het stralen van mijn aangezicht op.
Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
25 Bezocht ik hen, ik zat bovenaan, Troonde als een vorst bij zijn troepen, als een die treurenden troost.
Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
