Job 10

1 Ik walg nu toch van het leven, En laat dus de vrije loop aan mijn klagen; Ik spreek in de bitterheid van mijn ziel,

Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.

2 En zeg tot God: Behandel mij niet als een schuldige; Laat mij weten, waarom Gij tegen mij strijdt!

Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!

3 Brengt het U voordeel, dat Gij verdrukt, Dat Gij het werk uwer handen verwerpt, Maar de plannen der bozen begunstigt?

Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?

4 Hebt Gij ogen van vlees, Ziet Gij, zoals mensen dat doen;

Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?

5 Zijn uw dagen als die van een sterveling, Uw jaren als de levensduur van een mens:

Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,

6 Dat Gij op zoek zijt naar mijn schuld, En naar mijn zonden blijft vorsen,

hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,

7 Ofschoon Gij weet, dat ik niet schuldig ben, En niemand mij uit uw hand kan redden?

noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?

8 Uw eigen handen hebben mij gevormd en gewrocht, En nu zoudt Gij me weer gaan vernielen?

Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?

9 Bedenk toch, dat Gij mij als leem hebt gekneed: En Gij voert mij terug naar het stof?

Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?

10 Hebt Gij me niet als melk laten vloeien, En als kaas laten stremmen;

Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;

11 Mij niet bekleed met huid en met vlees, Met beenderen en spieren samengeweven?

bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;

12 In uw goedheid hebt Gij mij het leven geschonken Uw zorg heeft mijn adem bewaakt,

életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.

13 Maar dit was uw heimelijke toeleg daarbij, Ik weet, dat Gij dit hadt besloten:

De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:

14 Als ik zondigde, mij in het oog te houden, En mij mijn misdaad niet te vergeven;

ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.

15 Was ik schuldig: Wee mij! En was ik onschuldig, Toch zou ik mijn hoofd niet mogen verheffen, Zat van smaad en gedrenkt met ellende!

Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.

16 Hief ik het op, Gij zoudt jacht op mij maken, als een luipaard, Mij telkens uw wondere macht laten voelen,

S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;

17 Uw vijandschap jegens mij weer vernieuwen; Gij zoudt uw toorn op mij nog verdubbelen, Gij riept troepen en legers tegen mij op!

megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!

18 Waarom hebt Gij mij dan uit de schoot laten komen, Gaf ik de geest niet, eer een oog mij aanschouwde?

S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;

19 Dan was ik nu, als had ik nimmer bestaan, En was van de schoot naar het graf gedragen.

mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.

20 Ach, mijn levensdagen zijn maar gering, Laat mij met rust, dat ik een weinig vreugde beleef,

Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!

21 Eer ik heenga, vanwaar ik niet terugkom, Naar het land van duisternis en schaduw des doods;

Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,

22 Naar het sombere land, waar wanorde heerst, De dag als een stikdonkere nacht!

országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.