Salme 55

1 (Til sangmesteren. Med strengespil. En maskil af David.) Lyt, o Gud, til min Bøn, skjul dig ej for min tryglen,

A karmesternek, hárfajátékon. Oktató dal Dávidtól. Figyelj, oh Isten, imámra, ne húzódj el könyörgésemtől!

2 lå mig Øre og svar mig, jeg vånder mig i Klage,

Figyelmezz rám és hallgass meg engem, erőlködöm panaszomban és nyögök:

3 jeg stønner ved Fjendernes Råb og de gudløses Skrig; thi Ulykke vælter de over mig, forfølger mig grumt;

az ellenség szavától, a gonosznak szorítása miatt; mert jogtalanságot zúdítanak reám, és haraggal gyűlölnek engem.

4 Hjertet er angst i mit Bryst, Dødens Rædsler er faldet over mig.

Szívem reszket én bennem, s halálos ijedelmek estek reám;

5 Frygt og Angst falder på mig, Gru er over mig.

félelem és remegés jön belém, s elborít a borzadály.

6 Jeg siger: Ak, havde jeg Vinger som Duen, da fløj jeg i Ly,

Mondtam: Vajha szárnyam volna, mint a galambnak, repülnék és megpihennék;

7 ja, langt bort vilde jeg fly og blive i Ørkenen. (Sela)

íme, messze elbujdosnék, megszállnék a pusztában! Széla.

8 Da søgte jeg skyndsomt Tilflugt for rivende Storm og Uvejr.

Oda sietnék, a hol menedékem van rohanó szél elől, vikar elől.

9 Herre, forvir og split deres Tungemål! Thi Vold og Ufred ser jeg i Byen;

Rontsd meg, Uram, oszlasd meg nyelvüket, mert erőszakot és viszályt láttam a városban:

10 de går Rundgang Dag og Nat på dens Mure;

Nappal és éjjel körüljárják azt falain; jogtalanság és baj van ő benne.

11 Ulykke, Kvide og Vanheld råder derinde, Voldsfærd og Svig viger aldrig bort fra dens Torve.

Veszedelem van ő benne s nem mozdul el piaczáról elnyomás és csalárdság.

12 Det var ikke en Fjende, som hånede mig - det kunde bæres; min uven ydmygede mig ej - ham kunde jeg undgå;

Mert nem ellenség gyaláz engem, azt elviselném, nem gyűlölőm fenhéjázott ellenem, ő előle elrejtőzném;

13 men du, en Mand af min Stand, en Ven og fortrolig,

hanem te magamféle ember, társam és meghittem,

14 og det skønt vi delte Samværets Sødme, vandrede endrægtelig i Guds Hus.

a kivel együtt édesen tanakodtunk, Isten házába jártunk a sokadalom közt.

15 Over dem komme Død, lad dem levende synke i Dødsriget! Thi der er Ondskab i deres Bolig, i deres Indre! (Sheol h7585)

Rontson rájuk a lialál, szálljanak le az alvilágba elevenen; mert gonoszságok vannak lakukban, belsejükben. (Sheol h7585)

16 Jeg, jeg råber til Gud, og HERREN vil frelse mig.

Én az Istenhez kiáltok fel, és az Örökkévaló megsegít engem.

17 Jeg klager og stønner ved Kvæld, ved Gry og ved Middag; min Røst vil han høre

Este és reggel és délben panaszkodom és nyögök, és ő hallotta szavamat;

18 og udfri min Sjæl i Fred, så de ikke kan komme mig nær; thi mange er de imod mig.

kiváltotta békében lelkemet, az ellenem viselt harczból, mert sokan voltak ellenem.

19 Gud, som troner fra Fortids Dage, vil høre og ydmyge dem. (Sela) Thi der er ingen Forandring hos dem, og de frygter ikke for Gud.

Meghallja Isten és lealázza őket, az ősidőben trónoló — Szelá – kik számára nincsen változás és nem félték Istent.

20 På Venner lagde han Hånd og brød sin Pagt.

Kinyújtotta kezeit meghittjeire, megszentségtelenítette szövetségét.

21 Glattere end Smør er hans Mund, men Hjertet vil Krig, blødere end Olie hans Ord, skønt dragne Sværd.

Simább a vajnál szája, de harc a szíve; lágyabbak szavai az olajnál, de azok kirántott kardok.

22 Kast din Byrde på HERREN, så sørger han for dig, den retfærdige lader han ikke i Evighed rokkes.

Vesd az Örökkévalóra terhedet, ő majd eltart téged; nem engedi soha tántorogni az igazat!

23 Og du, o Gud, nedstyrt dem i Gravens Dyb! Ej skal blodstænkte, svigefulde Mænd nå Hælvten af deres Dage. Men jeg, jeg stoler på dig!

Te pedig, Isten, leszállítod őket a verem gödrébe; vérontás és csalárdság emberei napjaik felét sem érik el, de én bízom benned.