Salme 39

1 (Til sangmesteren. Til Jedutun. En salme af David.) Jeg sagde: "Mine Veje vil jeg vogte på, så jeg ikke synder med Tungen; min Mund vil jeg holde i Tømme, så længe den gudløse er mig nær!"

A karmesternek, Jedútúnnak. Zsoltár Dávidtól. Azt mondtam: Hadd őrzöm meg útjaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; hadd őrzöm meg szájamnak zaboláját, a meddig a gonosz előttem van!

2 Jeg var stum og tavs, jeg tav for at undgå tomme Ord, men min Smerte naged,

Elnémultam csendességgel, hallgattam a jónak híján és fájdalmam megza-varodott;

3 mit Hjerte brændte i Brystet, Ild lued op, mens jeg grunded; da talte jeg med min Tunge.

hevűlt a szívem belsőmben, tűnődésemben tűz égett, kimondtam nyelvemmel:

4 Lær mig, HERRE, at kende mit Endeligt, det Mål af Dage, jeg har, lad mig kende, hvor snart jeg skal bort!

Tudasd velem, Örökkévaló, végemet, és napjaim mértékét, mennyi az! Hadd tudjam, mi mulandó vagyok.

5 Se, i Håndsbredder målte du mine Dage ud, mit Liv er som intet for dig, som et Åndepust står hvert Menneske der. (Sela)

Íme, arasznyira szabtad napjaimat, s földi létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony, csupán lehelet minden ember, ki fennáll. Széla.

6 Kun som en Skygge er Menneskets Vandring, kun Tomhed er deres Travlhed; de samler og ved ej, hvem der får det.

Bizony, mint árnykép jár-kél a férfi, bizony, hiábavalóságért zajonganak, fölhalmoz s nem tudja, ki gyűjti be.

7 Hvad bier jeg, Herre, da efter? Mit Håb står ene til dig.

Most pedig mit remélek, Örökkévaló, várakozásom te benned van!

8 Fri mig for al min Synd, gør mig ikke til Spot for Dårer!

Mind a bűneimtől ments meg engem, aljasnak gyalázatává ne tégy!

9 Jeg tier og åbner ikke min Mund, du voldte det jo.

Elnémultam, nem nyitom meg számat, mert te eselekedted.

10 Borttag din Plage fra mig, under din vældige Hånd går jeg til.

Vedd le rólam csapásodat, kezed támadásától elfogytam én!

11 Når du tugter en Mand med Straf for hans Brøde, smuldrer du hans Herlighed hen som Møl; kun et Åndepust er hvert Menneske. (Sela)

Büntetésekkel bűnért fenyítotted a férfit, szétfolyattad, mint a moly, gyönyörűségét: bizony, lehelet minden ember! Széla.

12 Hør, o HERRE, min Bøn og lyt til mit Skrig, til mine Tårer tie du ej! Thi en fremmed er jeg hos dig, en Gæst som alle mine Fædre.

Halljad meg imámat, Örökkévaló, fohászkodásomra figyelj, könnyemre ne hallgass; mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint őseim mind.

13 Se bort fra mig, så jeg kvæges, før jeg går bort og ej mer er til!

Tekints el tőlem, hogy erősödhessem, mielőtt elmegyek és nem vagyok.