Job 4
1 Så tog Temaniten Elifaz til Orde og sagde:
És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 Ærgrer det dig, om man taler til dig? Men hvem kan her være tavs?
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3 Du har selv talt mange til Rette og styrket de slappe Hænder,
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4 dine Ord holdt den segnende oppe, vaklende Knæ gav du Kraft.
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5 Men nu det gælder dig selv, så taber du Modet, nu det rammer dig selv, er du slaget af Skræk!
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6 Er ikke din Gudsfrygt din Tillid, din fromme Færd dit Håb?
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7 Tænk efter! Hvem gik uskyldig til Grunde, hvor gik retsindige under?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 Men det har jeg set: Hvo Uret pløjer og sår Fortræd, de høster det selv.
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 For Guds Ånd går de til Grunde, for hans Vredes Pust går de til.
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10 Løvens Brøl og Vilddyrets Glam Ungløvernes Tænder slås ud;
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 Løven omkommer af Mangel på Rov, og Løveungerne spredes.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 Der sneg sig til mig et Ord mit Øre opfanged dets Hvisken
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 i Nattesynernes Tanker, da Dvale sank over Mennesker;
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 Angst og Skælven kom over mig, alle mine Ledemod skjalv;
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 et Pust strøg over mit Ansigt, Hårene rejste sig på min Krop.
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16 Så stod det stille! Jeg sansed ikke, hvordan det så ud; en Skikkelse stod for mit Øje, jeg hørte en hviskende Stemme:
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17 "Har et Menneske Ret for Gud, mon en Mand er ren for sin Skaber?
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18 End ikke sine Tjenere tror han, hos sine Engle finder han Fejl,
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19 endsige hos dem, der bor i en Hytte af Ler og har deres Grundvold i Støvet!
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 De knuses ligesom Møl, imellem Morgen og Aften, de sønderslås uden at ænses, for evigt går de til Grunde.
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Rives ej deres Teltreb ud? De dør, men ikke i Visdom."
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
