Job 10
1 Min Sjæl er led ved mit Liv, frit Løb vil jeg give min Klage over ham, i min bitre Sjælenød vil jeg tale,
Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.
2 sige til Gud: Fordøm mig dog ikke, lad mig vide, hvorfor du tvister med mig!
Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!
3 Gavner det dig at øve Vold, at forkaste det Værk, dine Hænder danned, men smile til gudløses Råd?
Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?
4 Har du da kødets Øjne, ser du, som Mennesker ser,
Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?
5 er dine Dage som Menneskets Dage, er dine År som Mandens Dage,
Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,
6 siden du søger efter min Brøde, leder efter min Synd,
hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,
7 endskønt du ved, jeg ikke er skyldig; men af din Hånd er der ingen Redning!
noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?
8 Dine Hænder gjorde og danned mig først, så skifter du Sind og gør mig til intet!
Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?
9 Kom i Hu, at du dannede mig som Ler, og til Støv vil du atter gøre mig!
Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?
10 Mon du ikke hældte mig ud som Mælk og lod mig skørne som Ost,
Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;
11 iklædte mig Hud og kød og fletted mig sammen med Ben og Sener?
bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;
12 Du gav mig Liv og Livskraft, din Omhu vogted min Ånd
életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.
13 og så gemte du dog i dit Hjerte på dette, jeg skønner, dit Øjemed var:
De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:
14 Synded jeg, vogted du på mig og tilgav ikke min Brøde.
ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.
15 Fald jeg forbrød mig, da ve mig! Var jeg retfærdig, jeg skulde dog ikke løfte mit Hoved, men mættes med Skændsel, kvæges med Nød.
Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.
16 Knejsed jeg, jog du mig som en Løve, handlede atter ufatteligt med mig;
S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;
17 nye Vidner førte du mod mig, øged din Uvilje mod mig, opbød atter en Hær imod mig!
megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!
18 Hvi drog du mig da af Moders Liv? Jeg burde have udåndet, uset af alle;
S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;
19 jeg burde have været som aldrig født, været ført til Graven fra Moders Skød.
mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.
20 Er ej mine Livsdage få? Så slip mig, at jeg kan kvæges lidt,
Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!
21 før jeg for evigt går bort til Mørkets og Mulmets Land,
Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,
22 Landet med bælgmørkt Mulm, med Mørke og uden Orden, hvor Lyset selv er som Mørket."
országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.
