Salme 73
1 En Salme af Asaf. Visselig, god er Gud mod Israel; mod dem, der er rene af Hjertet!
Zsoltár Ászáftól. Bizony, jóságos Izraélhez az Isten, a tisztult szívűekhez.
2 Mine Fødder var nær ved at snuble, mine Skridt var lige ved at glide;
Én pedig, kevés híja elhajlottak lábaim, semmi híja megcsúsztak lépteim.
3 thi over Daarerne græmmed jeg mig, jeg saa, at det gik de gudløse vel;
Mert megirígyeltem a, kevélykedőket, midőn a gonoszok jólétét láttam.
4 thi de kender ikke til Kvaler, deres Livskraft er frisk og sund;
Mert nincsenek kínjaik halálukig, hízott az erejük.
5 de kender ikke til menneskelig Nød, de plages ikke som andre.
Halandónak szenvedésében nincsenek benne s emberekkel együtt nem sújtatnak.
6 Derfor har de Hovmod til Halssmykke, Vold er Kappen, de svøber sig i.
Azért nyakukat díszíti gőgösség, ruhaként borítja őket erőszak.
7 Deres Brøde udgaar af deres Indre, Hjertets Tanker bryder igennem.
Kidülledt kövérségtől szemük, túlcsapongtak szívük képzelődései.
8 I det dybe taler de ondt, i det høje fører de Urettens Tale,
Csúfolódnak és gonoszúl fosztogatásról beszélnek, szinte a magasból beszélnek:
9 de løfter Munden mod Himlen, Tungen farer om paa Jorden.
az egekbe helyezték szájukat, de nyelvük a földön jár.
10 (Derfor vender mit Folk sig hid og drikker Vand i fulde Drag.)
Azért erre felé tér az ő népe, s tele szürcsölik magukat vízzel;
11 De siger: »Hvor skulde Gud vel vide det, skulde den Højeste kende dertil?«
és mondják: Miként tudhatja Isten, s van-e tudás a legfelsőbben?
12 Se, det er de gudløses Kaar, altid i Tryghed, voksende Velstand!
Íme, gonoszok ezek és mint örökkön gondtalanok gyarapítottak vagyont.
13 Forgæves holdt jeg mit Hjerte rent og tvætted mine Hænder i Uskyld,
Bizony, hiába tisztítottam szivemet és mostam ártatlanságban kezeimet;
14 jeg plagedes Dagen igennem, blev revset paa ny hver Morgen!
de sújtva vagyok egész nap s reggelenként itt a fenyítésem.
15 Men jeg tænkte: »Taler jeg saa, se, da er jeg troløs imod dine Sønners Slægt.«
Ha mondanám, hadd beszélek olykép, íme gyermekeid nemzedékét elárulnám.
16 Saa grunded jeg paa at forstaa det, møjsommeligt var det i mine Øjne,
Gondolkodtam is, hogy megtudjam ezt, gyötrődés volt az szemeimben
17 Til jeg kom ind i Guds Helligdomme, skønned, hvordan deres Endeligt bliver:
míg be nem mentem Isten szentélyébe, s figyelhettem az ő végükre.
18 Du sætter dem jo paa glatte Steder, i Undergang styrter du dem.
Bizony, sikamlós térre helyezted őket, ledöntöd őket romokká.
19 Hvor brat de dog lægges øde, gaar under, det ender med Rædsel!
Miként lettek pusztulássá egy pillanat alatt; eltüntek, végük lett a rémülettől.
20 De er som en Drøm, naar man vaagner, man vaagner og regner sit Syn for intet.
Mint álmot ébredés után, Uram, fölserkenvén képüket megveted.
21 Saa længe mit Hjerte var bittert og det nagede i mine Nyrer,
Midőn elkeseredett szívem és töprenkedtem veséimben:
22 var jeg et Dyr og fattede intet, jeg var for dig som Kvæg.
oktalan voltam és tudásom nem volt, akár a barom voltam veled szemben.
23 Dog bliver jeg altid hos dig, du holder mig fast om min højre;
De én mindig veled vagyok, megragadod jobb kezemet;
24 du leder mig med dit Raad og tager mig siden bort i Herlighed.
tanácsoddal vezetsz engem, és aztán dicsőséggel magadhoz veszel engem.
25 Hvem har jeg i Himlen? Og har jeg blot dig, da attraar jeg intet paa Jorden!
Kim van nekem az egekben? S melletted mit sem kivánok a földön.
26 Lad kun mit Kød og mit Hjerte vansmægte, Gud er mit Hjertes Klippe, min Del for evigt.
Elfogyott bár húsom és szivem – szívem sziklája és osztályrészem az Isten örökké.
27 Thi de, der fjerner sig fra dig, gaar under, du udsletter hver, som er dig utro.
Mert íme a tőled eltávolodók elvesznek, megsemmisítesz mindenkit, ki elparáználkodik tőled.
28 Men at leve Gud nær er min Lykke, min Lid har jeg sat til den Herre HERREN, at jeg kan vidne om alle dine Gerninger.
Én pedig – Isten közelsége jó nekem; az Úrba, az Örökkévalóba helyeztem bizalmamat, hogy elbeszéljem mind a te műveidet.
