Salme 59
1 Til Sangmesteren. Al-tasjhet. Af David. En Miktam, da Saul udsendte Folk, som skulle vogte Huset for at dræbe ham.
Az éneklőmesternek az altashétre. Dávid miktámja; midőn embereket külde Saul, és őrizék az ő házát, hogy megöljék őt. Szabadíts meg engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet!
2 Fri mig fra mine Fjender, min Gud, bjærg mig fra dem, der rejser sig mod mig;
Szabadíts meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó emberek ellen tarts meg engemet;
3 fri mig fra Udaadsmænd, frels mig fra blodstænkte Mænd!
Mert ímé lelkem után leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; a nélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!
4 Thi se, de lurer efter min Sjæl, stærke Mænd stimler sammen imod mig, uden at jeg har Skyld eller Brøde.
Bűnöm nélkül egybegyűlnek és készülnek ellenem: serkenj fel előmbe és lásd meg ezeket!
5 Uden at jeg har forbrudt mig, HERRE, stormer de frem og stiller sig op. Vaagn op og kom mig i Møde, se til!
Te, oh Uram, Seregek Istene, Izráel Istene, serkenj fel! Büntesd meg mind e pogányokat, ne könyörülj senkin, a ki hamisságot cselekszik. (Szela)
6 Du er jo HERREN, Hærskarers Gud, Israels Gud. Vaagn op og hjemsøg alle Folkene, skaan ej een af de troløse Niddinger! (Sela)
Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb; körüljárják a várost.
7 Ved Aften kommer de tilbage, hyler som Hunde og stryger gennem Byen!
Ímé, szájokkal csácsognak, ajkaikon szablyák vannak: hisz, úgy mond, kicsoda hallja meg?
8 Se, deres Mund løber over, paa deres Læber er Sværd, thi: »Hvem skulde høre det?«
Te pedig, Uram, neveted őket, és megcsúfolod mind e pogány népet.
9 Men du, o HERRE, du ler ad dem, du spotter alle Folk,
Hatalmával szemben te reád vigyázok; mert Isten az én váram.
10 dig vil jeg lovsynge, du, min Styrke, thi Gud er mit Værn;
Előmbe jön az én kegyelmes Istenem; látnom engedi Isten az én ellenségeim romlását.
11 med Naade kommer min Gud mig i Møde, Gud lader mig se mine Fjender med Fryd!
Ne öld meg őket, hogy népem meg ne felejtkezzék; bujdosókká tedd őket a te hatalmaddal, és alázd meg őket Uram, mi paizsunk!
12 Slaa dem ikke ihjel, at ikke mit Folk skal glemme, gør dem hjemløse med din Vælde og styrt dem,
Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak.
13 giv dem hen, o Herre, i Mundens Synd, i Læbernes Ord, og lad dem hildes i deres Hovmod for de Eder og Løgne, de siger;
Veszítsd el őket búsulásodban, veszítsd el őket, hogy ne legyenek; és tudják meg, hogy Isten uralkodik a Jákób fölött, mind a földnek határáig. (Szela)
14 udryd dem i Vrede, gør Ende paa dem, saa man kan kende til Jordens Ender, at Gud er Hersker i Jakob! (Sela)
Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb, körüljárják a várost.
15 Ved Aften kommer de tilbage, hyler som Hunde og stryger gennem Byen,
Étel után barangolnak, és ha nem laknak jól, virrasztanak.
16 vanker rundt efter Føde og knurrer, naar de ikke mættes.
Én pedig éneklem a te hatalmadat, és reggelenkint zengem a te kegyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján.
17 Men jeg, jeg vil synge om din Styrke, juble hver Morgen over din Naade; thi du blev mig et Værn, en Tilflugt paa Nødens Dag. Dig vil jeg lovsynge, du, min Styrke, thi Gud er mit Værn, min naadige Gud.
Én erősségem! Te néked éneklek, mert Isten az én váram: ő az én kegyelmes Istenem!
