Salme 55

1 Til Sangmesteren. Med Strengespil. En Maskil af David. Lyt, o Gud, til min Bøn, skjul dig ej for min Tryglen,

Az éneklőmesternek, hangszerekkel; Dávid tanítása. Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, és ne rejtsd el magadat az én könyörgésem elől;

2 laan mig Øre og svar mig, jeg vaander mig i Klage,

Figyelmezz én reám és hallgass meg engemet; mert keseregve bolyongok és jajgatok!

3 jeg stønner ved Fjendernes Raab og de gudløses Skrig; thi Ulykke vælter de over mig, forfølger mig grumt;

Az ellenségnek szaváért és a hitetlenek nyomorgatásáért: mert hazugságot hárítanak reám, és nagy dühösséggel ellenkeznek velem.

4 Hjertet er angst i mit Bryst, Dødens Rædsler er faldet over mig.

Az én szívem reszket bennem, és a halál félelmei körülvettek engem.

5 Frygt og Angst falder paa mig, Gru er over mig.

Félelem és rettegés esett én reám, és borzadály vett körül engem.

6 Jeg siger: Ak, havde jeg Vinger som Duen, da fløj jeg i Ly,

Mondám: Vajha szárnyam volna, mint a galambnak! Elrepülnék és nyugodnám.

7 ja, langt bort vilde jeg fly og blive i Ørkenen. (Sela)

Ímé, messze elmennék és a pusztában lakoznám. (Szela)

8 Da søgte jeg skyndsomt Tilflugt for rivende Storm og Uvejr.

Sietnék kiszabadulni e sebes szélből, e forgószélből.

9 Herre, forvir og split deres Tungemaal! Thi Vold og Ufred ser jeg i Byen;

Rontsd meg Uram, és oszlasd meg az ő nyelvöket; mert erőszakot és háborgást látok a városban.

10 de gaar Rundgang Dag og Nat paa dens Mure;

Nappal és éjjel körüljárják azt annak kőfalainál, bent hamisság és ártalom van abban.

11 Ulykke, Kvide og Vanheld raader derinde, Voldsfærd og Svig viger aldrig bort fra dens Torve.

Veszedelem van bensejében; s nem távozik annak teréről a zsarnokság és csalárdság.

12 Det var ikke en Fjende, som haaned mig — det kunde bæres; min Uven ydmyged mig ej — ham kunde jeg undgaa;

Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elől:

13 men du, en Mand af min Stand, en Ven og fortrolig,

Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm,

14 og det skønt vi delte Samværets Sødme, vandred endrægtelig i Guds Hus.

A kik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben.

15 Over dem komme Død, lad dem levende synke i Dødsriget! Thi der er Ondskab i deres Bolig, i deres Indre! (Sheol h7585)

A halál vegye őket körül, elevenen szálljanak a Seolba; mert gonoszság van lakásukban, kebelökben. (Sheol h7585)

16 Jeg, jeg raaber til Gud, og HERREN vil frelse mig.

Én az Istenhez kiáltok, és az Úr megszabadít engem.

17 Jeg klager og stønner ved Kvæld, ved Gry og ved Middag; min Røst vil han høre

Estve, reggel és délben panaszkodom és sóhajtozom, és ő meghallja az én szómat.

18 og udfri min Sjæl i Fred, saa de ikke kan komme mig nær; thi mange er de imod mig.

Megszabadítja lelkemet békességre a rám támadó hadtól, mert sokan vannak ellenem.

19 Gud, som troner fra Fortids Dage, vil høre og ydmyge dem. (Sela) Thi der er ingen Forandring hos dem, og de frygter ikke for Gud.

Meghallja Isten és megfelel nékik, (mivelhogy ő eleitől fogva trónol, (Szela) a kik nem akarnak megváltozni és nem félik az Istent.

20 Paa Venner lagde han Haand og brød sin Pagt.

Kezeit felemelte a vele békességben lévőkre; megszegte az ő szövetségét.

21 Glattere end Smør er hans Mund, men Hjertet vil Krig, blødere end Olie hans Ord, skønt dragne Sværd.

A vajnál simább az ő szája, pedig szívében háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák azok.

22 Kast din Byrde paa HERREN, saa sørger han for dig, den retfærdige lader han ikke i Evighed rokkes.

Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.

23 Og du, o Gud, nedstyrt dem i Gravens Dyb! Ej skal blodstænkte, svigefulde Mænd naa Hælvten af deres Dage. Men jeg, jeg stoler paa dig!

Te, Isten, a veszedelem vermébe taszítod őket; a vérszopó és álnok emberek életüknek felét sem élik meg; én pedig te benned bízom.