Salme 40

1 Til Sangmesteren. Af David. En Salme.

A karmesternek. Dávidtól zsoltár. Remélve reméltem az Örökkévalót, hozzám hajlott és hallgatta fohászomat;

2 Jeg biede trolig paa HERREN, han bøjed sig til mig og hørte mit Skrig.

felhozott engem pusztulás verméből, az iszapos sárból, sziklára állította lábamat, megszilárdította lépteimet.

3 Han drog mig op af den brusende Grav, af det skidne Dynd, han satte min Fod paa en Klippe, gav Skridtene Fasthed,

És adott szájamba új éneket, dicsérő dalt Istenünknek: majd látják sokan és félnek és bíznak az Örökkévalóban.

4 en ny Sang lagde han i min Mund, en Lovsang til vor Gud. Mange skal se det og frygte og stole paa HERREN.

Boldog a férfi, ki az Örökkévalót tette bizalmává és nem fordult a daczosokhoz és a hazugságra pártolókhoz.

5 Salig den Mand, der sætter sin Lid til HERREN, ej vender sig til hovmodige eller dem, der hælder til Løgn.

Sokat tettél te Örökkévaló, én Istenem: csodáidat és gondolataidat érettünk, lehetetlen előtted fölsorolni; hirdetném, elmondanám – számosabbak, semhogy elbeszélhetném.

6 Mange Undere gjorde du, HERRE min Gud, og mange Tanker tænkte du for os; de kan ikke opregnes for dig; ellers forkyndte og fortalte jeg dem; til at tælles er de for mange.

Vágóáldozatot és lisztáldozatot nem kivántál – füleket vájtál nekem – égő áldozatot és vétekáldozatot nem kértél.

7 Til Slagt— og Afgrødeoffer har du ej Lyst, du gav mig aabne Ører, Brænd— og Syndoffer kræver du ikke.

akkor azt mondtam: Íme jöttem – könyvtekercsben elém van írva

8 Da sagde jeg: »Se, jeg kommer, i Bogrullen er der givet mig Forskrift;

megtenni akaratodat, Istenem, kivánom s tanításod belsőmben van.

9 at gøre din Vilje, min Gud, er min Lyst, og din Lov er i mit Indre.«

Hirdettem igazságot nagy gyűlekezetben; íme ajkaimat nem tartóztatom; Örökkévaló, te tudod!

10 I en stor Forsamling forkyndte jeg Retfærd, se, mine Læber lukked jeg ikke; HERRE, du ved det.

Igazságodat nem takartam el szívemben, hű voltodat és segedelmedet elmondtam, nem titkoltam el szeretetedet és hűségedet, nagy gyűlekezetnek.

11 Din Retfærd dulgte jeg ej i mit Hjerte, din Trofasthed og Frelse talte jeg Om, din Naade og Sandhed fornægted jeg ej i en stor Forsamling.

Te, Örökkévaló, nem tartóztatod irgalmadat tőlem, szereteted és hűséged mindig óvnak engem.

12 Du, HERRE, vil ikke lukke dit Hjerte for mig, din Naade og Sandhed skal altid være mit Værn.

Mert körülfogtak engem bajok, hogy számuk sincsen, útolértek engem bűneim s nem bírok látni; számosabbak lettek fejem hajszálainál, és szívem elhagyott.

13 Thi Ulykker lejrer sig om mig i talløs Mængde, mine Synder har indhentet mig, saa jeg ikke kan se, de er flere end Hovedets Haar, og Modet har svigtet.

Legyen akaratod, Örökkévaló, megmenteni engem; Örökkévaló, segitségemre siess!

14 Du værdiges, HERRE, at fri mig, HERRE, il mig til Hjælp.

Szégyenűljenek meg és gyalázásúl legyenek egyaránt, a kik leIkemre törnek, hogy elpusztítsák; hátráljanak meg és piruljanak el, a kik bajomat kivánják.

15 Lad dem beskæmmes og rødme, som vil mig til Livs, og de, der ønsker mig ondt, lad dem vige med Skændsel;

Iszonyodjanak el szégyenük miatt, kik nekem mondják: Hah, hah!

16 Lad dem stivne af Rædsel ved deres Skam, de, som siger: »Ha, ha!« til mig!

Örvendjenek és örűljenek benned mind a te keresőid, mondják mindig: nagy az Örökkévaló – a kik szeretik segedelmedet!

17 Lad alle, som søger dig, frydes og glædes i dig; lad dem, som elsker din Frelse, bestandig sige: »HERREN er stor!« Er jeg end arm og fattig, vil Herren dog tænke paa mig. Du er min Hjælp og min Frelser; tøv ej, min Gud!

Én pedig szegény vagyok és szűkölködő, az Úr tudja be nekem; segítségem és szabadítóm vagy, Istenem ne késsél!