Salme 139
1 Til Sangmesteren. Af David. En Salme. HERRE, du ransager mig og kender mig!
A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
2 Du ved, naar jeg sidder, og naar jeg staar op, du fatter min Tanke i Frastand,
Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
3 du har Rede paa, hvor jeg gaar eller ligger, og alle mine Veje kender du grant.
Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
4 Thi før Ordet er til paa min Tunge, se, da ved du det, HERRE, til fulde.
mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
5 Bagfra og forfra omslutter du mig, du lægger din Haand paa mig.
Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
6 At fatte det er mig for underfuldt, for højt, jeg evner det ikke!
Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
7 Hvorhen skal jeg gaa for din Aand, og hvor skal jeg fly for dit Aasyn?
Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Ha felszállok az égbe, te ott vagy, s ha ágyat terítenék az alvilágban, ímhol vagy. (Sheol h7585)
9 tager jeg Morgenrødens Vinger, fæster jeg Bo, hvor Havet ender,
Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
10 da vil din Haand ogsaa lede mig der, din højre holde mig fast!
ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
11 Og siger jeg: »Mørket skal skjule mig, Lyset blive Nat omkring mig!«
Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
12 saa er Mørket ej mørkt for dig, og Natten er klar som Dagen, Mørket er som Lyset.
a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
13 Thi du har dannet mine Nyrer, vævet mig i Moders Liv.
Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
14 Jeg vil takke dig, fordi jeg er underfuldt skabt; underfulde er dine Gerninger, det kender min Sjæl til fulde.
Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
15 Mine Ben var ikke skjult for dig, da jeg blev skabt i Løndom, virket i Jordens Dyb;
Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
16 som Foster saa dine Øjne mig, i din Bog var de alle skrevet, Dagene var bestemt, før en eneste af dem var kommet.
Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
17 Hvor kostelige er dine Tanker mig, Gud, hvor stor er dog deres Sum!
Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
18 Tæller jeg dem, er de flere end Sandet, jeg vaagner — og end er jeg hos dig.
Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
19 Vilde du dog dræbe de gudløse, Gud, maatte Blodets Mænd vige fra mig,
Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
20 de, som taler om dig paa Skrømt og sværger falsk ved dit Navn.
Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
21 Jeg hader jo dem, der hader dig, HERRE, og væmmes ved dem, der staar dig imod;
Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
22 med fuldt Had hader jeg dem, de er ogsaa mine Fjender.
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
23 Ransag mig, Gud, og kend mit Hjerte, prøv mig og kend mine Tanker!
Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
24 Se, om jeg er paa Smertens Vej, og led mig paa Evigheds Vej!
S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
