Klagesangene 3
1 Jeg er den, der saa nød ved hans vredes ris,
Én vagyok a férfi, ki látta a nyomort indulatának vesszéjével.
2 mig har han ført og ledt i det tykkeste Mulm,
Engem hajtott és elvitt sötétségben és nem világosságban.
3 ja, Haanden vender han mod mig Dagen lang.
Bizony ellenem újra meg újra fordítja kezét egész nap.
4 Mit Kød og min Hud har han opslidt, brudt mine Ben,
Elenyésztette húsomat és bőrömet, összetörte csontjaimat.
5 han mured mig inde, omgav mig med Galde og Møje,
Épített ellenem és közrefogott méreggel és fáradalommal.
6 lod mig bo i Mørke som de, der for længst er døde.
Sötét helyeken lakoztatott, mint őskornak holtjait.
7 Han har spærret mig inde og lagt mig i tunge Lænker.
Körülfalazott engem, s nem mehetek ki, súlyosította bilincsemet.
8 Om jeg end raaber og skriger, min Bøn er stængt ude.
Ha kiáltok is és fohászkodom, elrekeszti imámat.
9 Han spærred mine Veje med Kvader, gjorde Stierne krøge.
Elfalazta útjaimat faragott kővel, elgörbítette ösvényeimet.
10 Han blev mig en lurende Bjørn, en Løve i Baghold;
Leselkedő medve ő nekem, oroszlán a rejtekben.
11 han ledte mig vild, rev mig sønder og lagde mig øde;
Útjaimat eltérítette, szétvagdalt engem, pusztává tett.
12 han spændte sin Bue; lod mig være Skive for Pilen.
Megfeszítette íjját s odaállított engem mint czélt a nyilnak.
13 Han sendte sit Koggers Sønner i Nyrerne paa mig;
Bevitte veséimbe tegzének fiait.
14 hvert Folk lo mig ud og smæded mig Dagen lang,
Nevetsége lettem egész népemnek, gúny daluk egész nap.
15 med bittert mætted han mig, gav mig Malurt at drikke.
Jóllakatott engem keserűségekkel, megittasított ürömmel.
16 Mine Tænder lod han bide i Flint, han traadte mig i Støvet;
Megzúzta kaviccsal fogaimat, leszorított a hamuba.
17 han skilte min Sjæl fra Freden, jeg glemte Lykken
Letett a békéről lelkem, elfelejtettem a jólétet.
18 og sagde: »Min Livskraft, mit Haab til HERREN er ude.«
S mondtam: Elveszett az életerőm és várakozásom az Örökkévalótól.
19 At mindes min Vaande og Flakken er Malurt og Galde;
Gondolj nyomoromra éa hontalanságomra; üröm és méreg!
20 min Sjæl, den mindes det grant, den grubler betynget.
Gondolva gondol rá és meggörnyed bennem a lelkem.
21 Det lægger jeg mig paa Sinde, derfor vil jeg haabe:
Ezt veszem szivemre, azért várakozom.
22 HERRENS Miskundhed er ikke til Ende, ikke brugt op,
Az Örökkévaló kegyei bizony nem fogytak el, bizony nem lett vége irgalmának.
23 hans Naade er ny hver Morgen, hans Trofasthed stor.
Újak reggelenként, nagy a te hűséged!
24 Min Del er HERREN, (siger min Sjæl, ) derfor haaber jeg paa ham.
Osztályrészem az Örökkévaló, mondta lelkem, azért várakozom reá.
25 Dem, der bier paa HERREN, er han god, den Sjæl, der ham søger;
Jóságos az Örökkévaló az őt remélőkhez, a lélekhez, mely őt keresi.
26 det er godt at haabe i Stilhed paa HERRENS Frelse,
Jó, midőn hallgatagon várakozik az Örökké való segedelmére.
27 godt for en Mand, at han bærer Aag i sin Ungdom.
Jó a férfinak, midőn jármot visel, ifju korában!
28 Han sidde ensom og tavs, naar han lægger det paa ham;
Magánosan üljön és hallgasson, mert ő vetette rá.
29 han trykke sin Mund mod Støvet, maaske er der Haab,
Porba tegye száját – hátha van remény.
30 række Kind til den, der slaar ham, mættes med Haan.
Odaadja orczáját az őt ütőnek, lakjék jól gyalázattal.
31 Thi Herren bortstøder ikke for evigt,
Mert nem vet el örökre az Úr.
32 har han voldt Kvide, saa ynkes han, stor er hans Naade;
Mert ha bút okozott, majd irgalmaz kegyei bősége szerint.
33 ej af Hjertet plager og piner han Menneskens Børn.
Mert nem szíve szerint sanyargatta és búsította az ember fiait,
34 Naar Landets Fanger til Hobe trædes under Fod,
hogy valaki lesújtja lábai alá mind az ország foglyait,
35 naar Mandens Ret for den Højestes Aasyn bøjes,
hogy elhajlítja a férfi jogát a legfelsőnek színe előtt;
36 naar en Mand lider Uret i sin Sag — mon Herren ej ser det?
hogy elgörbíti az embert pörében – nem látta volna az Úr?
37 Hvo taler vel, saa det sker, om ej Herren byder?
Ki az, ki mondta, és lett, amit az Úr nem parancsolt volna?
38 Kommer ikke baade ondt og godt fra den Højestes Mund?
A Legfelsőnek szájából nem származik-e a rossz és a jó?
39 Over hvad skal den levende sukke? Hver over sin Synd!
Hát mit panaszkodik az ember, míg él, a férfi az ő vétkei mellett?
40 Lad os ransage, granske vore Veje og vende os til HERREN,
Kutassuk át utainkat s vizsgáljuk meg, bogy megtérjünk az Örökkévalóhoz!
41 løfte Hænder og Hjerte til Gud i Himlen;
Emeljük fel szivünket kezeinkkel együtt Istenhez az égben!
42 vi syndede og stod imod, du tilgav ikke,
Mi el pártoltunk és engedetlenkedtünk, te nem bocsátottál meg.
43 men hylled dig i Vrede, forfulgte os, dræbte uden Skaansel,
Haragban elfödted magadat s üldöztél minket, öltél, nem sajnáltál.
44 hylled dig i Skyer, saa Bønnen ej naaede frem;
Elfödted magadat felhővel; hogy át nem hatott imádság.
45 til Skarn og til Udskud har du gjort os midt iblandt Folkene.
Szemétté és megvetéssé tettél minket a népek közt.
46 De opspærred Munden imod os, alle vore Fjender.
Szájukat nyitották reánk mind az ellenségeink.
47 Vor Lod blev Gru og Grav og Sammenbruds Øde;
Rettegés és örvény jutott nekünk, a pusztulás és romlás.
48 Vandstrømme græder mit Øje, mit Folk brød sammen.
Vizpatakoktól folyik szét szemem népem leányának romlása miatt.
49 Hvileløst strømmer mit Øje, det kender ej Ro,
Szemem elomlott s nem csillapodott, szünet nélkül,
50 før HERREN skuer ned fra Himlen, før han ser til.
míg le nem tekint és nem látja az Örökkévaló az égből.
51 Synet af Byens Døtre piner min Sjæl.
Szemem bút okozott lelkemnek városomnak mind a leányai miatt.
52 Jeg joges som en Fugl af Fjender, hvis Had var grundløst,
Vadászva vadásztak rám, mint madárra, ok nélkül való ellenségim.
53 de spærred mig inde i en Grube, de stenede mig;
Gödörbe szorították éltemet s követ hajítottak reám.
54 Vand strømmed over mit Hoved, jeg tænkte: »Fortabt!«
Vizek áradtak fejem fölé, azt mondtam: el vagyok veszve.
55 Dit Navn paakaldte jeg, HERRE, fra Grubens Dyb;
Szólítottam nevedet, Örökkévaló, mélységes gödörből.
56 du hørte min Røst: »O, gør dig ej døv for mit Skrig!«
Szavamat hallottad, ne rejtsd el füledet, szabadulásom kedvéért, fohászom elől!
57 Nær var du, den Dag jeg kaldte, du sagde: »Frygt ikke!«
Közel voltál, amely napon hívtalak, azt mondtad: ne félj!
58 Du førte min Sag, o HERRE, genløste mit Liv;
Vitted, Uram, lelkem ügyeit, megváltottad éltemet.
59 HERRE, du ser, jeg lider Uret, skaf mig min Ret!
Láttad, Örökkévaló, bántalmamat, szerezz jogot nekem!
60 Al deres Hævnlyst ser du, alle deres Rænker,
Láttad minden boszúállásukat, mind az ő gondolataikat ellenem.
61 du hører deres Smædeord, HERRE, deres Rænker imod mig,
Hallottad gyalázásukat, Örökkévaló, mind az ő gondolataikat ellenem.
62 mine Fjenders Tale og Tanker imod mig bestandig.
Támadóim ajkai és elmélkedésük ellenem vannak egész nap.
63 Se dem, naar de sidder eller staar, deres Nidvise er jeg.
Ültöket és keltöket tekintsd, én vagyok gúnydaluk.
64 Dem vil du gengælde, HERRE, deres Hænders Gerning,
Viszonozd nekik tettüket, Örökkévaló, kezeik műve szerint!
65 gør deres Hjerte forhærdet — din Forbandelse over dem! —
Adjad nekik szívnek elborulását: átkodat nekik!
66 forfølg dem i Vrede, udryd dem under din Himmel.
Üldözd haragban és semmisítsd meg őket az Örökkévaló egei alól!
