Job 7
1 Har Mennesket paa Jord ej Krigerkaar? Som en Daglejers er hans Dage.
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 Som Trællen, der higer efter Skygge som Daglejeren, der venter paa Løn,
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 saa fik jeg Skuffelses Maaneder i Arv kvalfulde Nætter til Del.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Naar jeg lægger mig, siger jeg: »Hvornaar er det Dag, at jeg kan staa op?« og naar jeg staar op: »Hvornaar er det Kvæld?« Jeg mættes af Uro, til Dagen gryr.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 Mit Legeme er klædt med Orme og Skorpe, min Hud skrumper ind og væsker.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 Raskere end Skyttelen flyver mine Dage, de svinder bort uden Haab.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Kom i Hu, at mit Liv er et Pust, ej mer faar mit Øje Lykke at skue!
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Vennens Øje skal ikke se mig, dit Øje søger mig — jeg er ikke mere.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 han vender ej atter hjem til sit Hus, hans Sted faar ham aldrig at se igen.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Saa vil jeg da ej lægge Baand paa min Mund, men tale i Aandens Kvide, sukke i bitter Sjælenød.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Er jeg et Hav, eller er jeg en Drage, siden du sætter Vagt ved mig?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 Naar jeg tænker, mit Leje skal lindre mig, Sengen lette mit Suk,
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 da ængster du mig med Drømme, skræmmer mig op ved Syner,
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 saa min Sjæl vil hellere kvæles, hellere dø end lide.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Nu nok! Jeg lever ej evigt, slip mig, mit Liv er et Pust!
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Hvad er et Menneske, at du regner ham og lægger Mærke til ham,
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 hjemsøger ham hver Morgen, ransager ham hvert Øjeblik?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 Naar vender du dog dit Øje fra mig, slipper mig, til jeg har sunket mit Spyt?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Har jeg syndet, hvad skader det dig, du, som er Menneskets Vogter? Hvi gjorde du mig til Skive, hvorfor blev jeg dig til Byrde?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 Hvorfor tilgiver du ikke min Synd og lader min Brøde uænset? Snart ligger jeg jo under Mulde, du søger mig — og jeg er ikke mere!
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
