Job 6
1 Saa tog Job til Orde og svarede:
Jób pedig felele, és monda:
2 Gid man vejed min Harme og vejed min Ulykke mod den!
Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3 Thi tungere er den end Havets Sand, derfor talte jeg over mig!
Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4 Thi i mig sidder den Almægtiges Pile, min Aand inddrikker deres Gift; Rædsler fra Gud forvirrer mig.
Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5 Skriger et Vildæsel midt i Græsset, brøler en Okse ved sit Foder?
Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
6 Spiser man ferskt uden Salt, smager mon Æggehvide godt?
Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7 Min Sjæl vil ej røre derved, de Ting er som Lugt af en Løve.
Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8 Ak, blev mit Ønske dog opfyldt, Gud give mig det, som jeg haaber;
Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9 vilde Gud dog knuse mig, række Haanden ud og skære mig fra,
És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10 saa vilde det være min Trøst — jeg hopped af Glæde trods skaanselsløs Kval at jeg ikke har nægtet den Helliges Ord.
Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11 Hvad er min Kraft, at jeg skal holde ud, min Udgang, at jeg skal være taalmodig?
Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
12 Er da min Kraft som Stenens, er da mit Legeme Kobber?
Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
13 Ak, for mig er der ingen Hjælp, hver Udvej lukker sig for mig.
Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
14 Den, der nægter sin Næste Godhed, han bryder med den Almægtiges Frygt.
A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15 Mine Brødre sveg mig som en Bæk, som Strømme, hvis Vand svandt bort,
Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16 de, der var grumset af os, og som Sneen gemte sig i,
A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
17 men som svandt ved Solens Glød, tørredes sporløst ud i Hede;
Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
18 Karavaner bøjer af fra Vejen, drager op i Ørkenen og gaar til Grunde;
Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
19 Temas Karavaner spejder, Sabas Rejsetog haaber paa dem,
Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20 men de beskæmmes i deres Tillid, de kommer derhen og skuffes!
Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21 Ja, slige Strømme er I mig nu, Rædselen saa I og grebes af Skræk!
Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22 Har jeg mon sagt: »Giv mig Gaver, løs mig med eders Velstand,
Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23 red mig af Fjendens Haand, køb mig fri fra Voldsmænds Haand!«
Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
24 Lær mig, saa vil jeg tie, vis mig, hvor jeg har fejlet!
Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25 Redelig Tale, se, den gør Indtryk; men eders Revselse, hvad er den værd?
Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26 Er det jer Hensigt at revse Ord? Den fortvivledes Ord er dog Mundsvejr!
Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27 Selv om en faderløs kasted I Lod og købslog om eders Ven.
Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
28 Men vilde I nu dog se paa mig! Mon jeg lyver jer op i Ansigtet?
Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29 Vend jer hid, lad der ikke ske Uret, vend jer, thi end har jeg Ret!
Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30 Er der Uret paa min Tunge, eller skelner min Gane ej, hvad der er ondt?
Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
