Job 3
1 Derefter oplod Job sin Mund og forbandede sin Dag,
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 og Job tog til Orde og sagde:
És szóla Jób, és monda:
3 Bort med den Dag, jeg fødtes, den Nat, der sagde: »Se, en Dreng!«
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Denne Dag vorde Mørke, Gud deroppe spørge ej om den, over den straale ej Lyset frem!
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Mulm og Mørke løse den ind, Taage lægge sig over den, Formørkelser skræmme den!
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Mørket tage den Nat, den høre ej hjemme blandt Aarets Dage, den komme ikke i Maaneders Tal!
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Ja, denne Nat vorde gold, der lyde ej Jubel i den!
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 De, der besværger Dage, forbande den, de, der har lært at hidse Livjatan;
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 dens Morgenstjerner formørkes, den bie forgæves paa Lys, den skue ej Morgenrødens Øjenlaag,
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 fordi den ej lukked mig Moderlivets Døre og skjulte Kvide for mit Blik!
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Hvi døde jeg ikke i Moders Liv eller udaanded straks fra Moders Skød?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Hvorfor var der Knæ til at tage imod mig, hvorfor var der Bryster at die?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 Saa havde jeg nu ligget og hvilet, saa havde jeg slumret i Fred
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 blandt Konger og Jordens Styrere, der bygged sig Gravpaladser,
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 blandt Fyrster, rige paa Guld, som fyldte deres Huse med Sølv.
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Eller var jeg dog som et nedgravet Foster, som Børn, der ikke fik Lyset at se!
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 Der larmer de gudløse ikke mer, der hviler de trætte ud,
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 alle de fangne har Ro, de hører ej Fogedens Røst;
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 smaa og store er lige der og Trællen fri for sin Herre.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Hvi giver Gud de lidende Lys, de bittert sørgende Liv,
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 dem, som bier forgæves paa Døden, graver derefter som efter Skatte,
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 som glæder sig til en Stenhøj, jubler, naar de finder deres Grav —
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 en Mand, hvis Vej er skjult, hvem Gud har stænget inde?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 Thi Suk er blevet mit daglige Brød, mine Ve raab strømmer som Vand.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 Thi hvad jeg gruer for, rammer mig, hvad jeg bæver for, kommer over mig.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 Knap har jeg Fred, og knap har jeg Ro, knap har jeg Hvile, saa kommer Uro!
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
