Salme 88
1 En Sang, en Psalme; af Koras Børn; til Sangmesteren; til Makalath-Leanoth; en Undervisning af Heman, Esrahiteren. Herre, min Frelses Gud! jeg har raabt om Dagen, ja, om Natten for dig.
Ének, zsoltár. Kórach fiaitól. A karmesternek, Máchalát szerint, éneklésre. Oktató dal az ezráchi Hémántól. Örökkévaló, segítségem Istene, nappal kiáltok, meg éjjel teelőtted;
2 Lad min Bøn komme for dit Ansigt, bøj dit Øre til mit Raab!
jusson eléd imádságom, hajlítsd füledet fohászkodásomra.
Mert jóllakott lelkem bajokkal és életem az alvilághoz ért. (Sheol h7585)
4 Jeg agtes lige med dem, som fare ned i Hulen, jeg er som en Mand uden Kraft,
Azokhoz számíttattam, kik a gödörbe szállnak, olyan lettem mint erő nélkül levő férfi
5 løsladt iblandt de døde, som de ihjelslagne, der ligge i Graven, hvilke du ikke ydermere kommer i Hu, da de ere udrevne af din Haand.
a holtak között, odavetve, miként megölöttek, sírban fekvők, kikről nem emlékezel többé, hisz ők elszakíttattak kezedtől.
6 Du har lagt mig i Hulen hernedenunder, i de mørke, i de dybe Steder.
Helyeztél engem a legal só gödörbe, sötétségbe, mélységbe.
7 Din Vrede har lagt sig tungt paa mig, og du trænger mig med alle dine Bølger. (Sela)
Haragod reám eresztette súlyát, és mind a hullámaiddal sújtottál. Széla.
8 Du har fjernet mine Kyndinger langt fra mig, du har gjort mig vederstyggelig for dem, jeg er indelukket og gaar ikke ud.
Eltávolítottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél engem nekik, elzárva vagyok, nem juthatok ki.
9 Mit Øje er bedrøvet af Elendighed; Herre! jeg har raabt til dig den ganske Dag, jeg har udbredt mine Hænder til dig.
Szemem elepedt a nyomortól, hívtalak téged, Örökkévaló, mindennap, kiterjesztettem hozzád kezeimet.
10 Vil du vel gøre Undere for de døde? eller skulle Dødninger opstaa, skulle de takke dig? (Sela)
A holtaknak teszel-e csodát, avagy árnyak kelnek-e föl, magasztalnak-e téged? Széla.
11 Fortælles der vel i Graven om din Miskundhed? om din Sandhed i Dødens Bo?
Elbeszélik-e a sírban szeretetedet, hűségedet az enyészetben?
12 Kendes vel dine Undere i Mørket? eller din Retfærdighed i Forglemmelsens Land?
Ismerik-e a sötétségben csodádat, és igazságodat a feledés országában?
13 Men jeg har raabt til dig Herre! og min Bøn kommer dig i Møde om Morgenen.
Én pedig hozzád, oh Örökkévaló, fohászkodtam és reggel elédbe jut imádságom.
14 Hvorfor, Herre! forkaster du min Sjæl? du skjuler dit Ansigt for mig.
Miért, oh Örökkévaló, veted el lelkemet, rejted el arczodat előlem?
15 Elendig er jeg og som en døende fra min Ungdom af; jeg bærer paa Rædsel for dig, jeg maa fortvivle.
Szegény vagyok én és sínylődő ifjuságtól fogva, viselem ijedelmeidet, oda vagyok.
16 Din Vredes Flammer ere gaaede hen over mig; Rædsler for dig have tilintetgjort mig.
Elvonulnak fölöttem föllobbanásaid, rettentéseid megsemmisítettek engem.
17 De have omringet mig som Vande den ganske Dag, de have omspændt mig tilsammen.
Körülvettek mint a víz egész nap, közrefogtak engem egyaránt.
18 Du har fjernet min Ven og Stalbroder langt fra mig; mine Kyndinger ere Mørkets Sted.
Eltávolítottál tőlem barátot és társat, ismerőseim – csupa sötétség.
