Salme 77

1 Til Sangmesteren; for Jeduthun; en Psalme af Asaf.

Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.

2 Min Røst er til Gud, og jeg vil raabe; min Røst er til Gud, og han vende sine Øren til mig!

Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

3 Jeg søgte Herren paa min Nøds Dag; min Haand var om Natten udrakt og lod ikke af; min Sjæl vægrede sig ved at lade sig trøste.

Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. (Szela)

4 Jeg vil komme Gud i Hu og jamre lydt; jeg vil tale, og min Aand maa forsmægte. (Sela)

Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

5 Du holdt mine Øjne vaagne, jeg er bleven bekymret og taler ikke.

Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.

6 Jeg tænkte paa de fordums Dage, paa de længst henrundne Aar.

Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

7 Jeg vil komme min Strengeleg i Hu om Natten; jeg vil tale i mit Hjerte, og min Aand skal granske.

Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

8 Vil da Herren forkaste i al Evighed og ikke vedblive at være naadig mere?

Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?

9 Er hans Miskundhed ude evindelig? har hans Tilsagn faaet Ende fra Slægt til Slægt?

Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? (Szela)

10 Har Gud glemt at være naadig? eller har han i Vrede tillukket sin Barmhjertighed? (Sela)

És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

11 Da sagde jeg: Dette er min Lidelse; at forandre det staar i den Højestes højre Haand.

Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;

12 Jeg vil komme Herrens Gerninger i Hu; jeg vil komme dine underfulde Ting fra fordums Tid i Hu.

És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.

13 Og jeg vil grunde paa al din Gerning; og jeg vil tale om dine Idrætter.

Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

14 O Gud! din Vej er i Hellighed; hvo er en Gud stor som Gud?

Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

15 Du er den Gud, som gør underfulde Ting, du har kundgjort din Styrke iblandt Folkene.

Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. (Szela)

16 Du genløste dit Folk ved din Arm, Jakobs og Josefs Børn. (Sela)

Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

17 Vandene saa dig, Gud! Vandene saa dig, de bleve bange, ja, Afgrundene bævede.

A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

18 De tykke Skyer udøste Vand, de øverste Skyer udgave Drøn, ja, dine Pile fore frem.

Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

19 Din Tordens Drøn rullede, Lynet oplyste Jorderige; Jorden bævede og skælvede.

Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.

20 Din Vej var i Havet og dine Stier i de store Vande, og dine Fodspor bleve ikke kendte. Du førte dit Folk som Hjorden ved Mose og Arons Haand.

Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.