Salme 22
1 Til Sangmesteren; til „Morgenrødens Hind‟; en Psalme af David.
Az éneklőmesternek az ajjelethassakhar szerint; Dávid zsoltára. Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.
2 Min Gud, min Gud! hvorfor har du forladt mig, du er fjern fra min Frelse, fra mit Klageskrig.
Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam.
3 Min Gud! jeg raaber om Dagen, og du svarer ikke; og om Natten, og jeg kan ikke være stille.
Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol.
4 Men du er hellig, du, som bor iblandt Israels Lovsange!
Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad őket.
5 Vore Fædre forlode sig paa dig; de forlode sig paa dig, og du friede dem.
Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.
6 Til dig raabte de og frelstes; de forlode sig paa dig, og bleve ikke beskæmmede.
De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata.
7 Men jeg er en Orm og ikke en Mand, Menneskens Spot og Folks Foragt.
A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket:
8 Alle de, som se mig, spotte mig; de vrænge Mund, de ryste med Hovedet:
Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne!
9 „Vælt det paa Herren, han befri ham; han redde ham, efterdi han har Lyst til ham‟!
Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem anyámnak emlőin.
10 Du er dog den, som drog mig af Moders Liv, du lod mig hvile trygt ved min Moders Bryster.
Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem.
11 Paa dig er jeg kastet fra Moders Liv af; du er min Gud fra min Moders Skød.
Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, a ki segítsen.
12 Vær ikke langt fra mig, thi Angest er nær; thi der er ingen Hjælper.
Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái.
13 Mange Øksne have omgivet mig; Basans Tyre have omringet mig.
Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
14 De oplode deres Gab imod mig som en Løve, der river og brøler.
Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között.
15 Jeg er udøst som Vand, og alle mine Ben adskille sig; mit Hjerte er som Voks, det smelter midt i mit Liv.
Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.
16 Min Kraft er tørret som et Potteskaar, min Tunge hænger ved mine Gummer, og du lægger mig ned i Dødens Støv.
Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.
17 Thi Hunde have omgivet mig; de ondes Hob har omringet mig; de have gennemboret mine Hænder og mine Fødder.
Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám.
18 Jeg kan tælle alle mine Ben; de se til, de se paa mig.
Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.
19 De dele mine Klæder imellem sig og kaste Lod om mit Klædebon.
De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre.
20 Men du, Herre, vær ikke langt borte! min Styrke, skynd dig at hjælpe mig!
Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből.
21 Red min Sjæl fra Sværdet, min eneste fra Hundes Vold!
Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem.
22 Frels mig fra Løvens Gab og fra Enhjørningens Horn! Du har bønhørt mig.
Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben.
23 Jeg vil forkynde dit Navn for mine Brødre, midt i Forsamlingen vil jeg love dig.
Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata!
24 I, som frygte Herren, lover ham! al Jakobs Sæd, ærer ham! og bæver for ham, al Israels Sæd!
Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orczáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja.
25 Thi han har ikke foragtet og ej havt Vederstyggelighed for den elendiges Elendighed og ikke skjult sit Ansigt for ham; men der han raabte til ham, hørte han det.
Felőled lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok előtt, a kik félik őt.
26 Fra dig begynder min Lovsang i en stor Forsamling; jeg vil betale mine Løfter i Paasyn af dem, som frygte ham.
Esznek a nyomorultak és megelégesznek, dicsérik az Urat, a kik őt keresik. Éljen szívetek örökké!
27 De sagtmodige skulle æde og mættes, Herren skal prises af dem, som søge ham; eders Hjerter leve altid!
Megemlékeznek és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, és leborul előtted a pogányok minden nemzetsége.
28 Alle Verdens Ender skulle komme det i Hu og omvende sig til Herren; og alle Hedningernes Slægter skulle tilbede for dit Ansigt.
Mert az Úré a királyi hatalom, uralkodik a pogányokon is.
29 Thi Riget hører Herren til, og han hersker over Hedningerne.
Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind; ő előtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és a ki életben nem tarthatja lelkét.
30 Alle mægtige paa Jorden skulle æde og tilbede; for ham skulle alle de bøje sig, som sank i Muld, og den, som ikke kunde holde sin Sjæl i Live.
Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak.
31 Efterkommerne skulle tjene ham; der skal fortælles om Herren til Efterslægten. De skulle komme og forkynde hans Retfærdighed for det Folk, som bliver født; thi han har gjort det.
Eljőnek s hirdetik az ő igazságát az ő utánok való népnek, hogy ezt cselekedte!
