Salme 139
1 Herre! du har ransaget mig og kender mig.
Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
2 Hvad heller jeg sidder eller staar op, da ved du det, du forstaar min Tanke langtfra.
Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
3 Du har omkringgivet min Sti og mit Leje, du kender grant alle mine Veje.
Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
4 Thi der er ikke et Ord paa min Tunge, se, Herre! du kender det jo alt sammen.
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
5 Bagfra og forfra har du omsluttet mig, og paa mig har du lagt din Haand.
Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6 Saadant at forstaa er mig for underfuldt; det er for højt, jeg kan ikke naa det.
Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
7 Hvor skal jeg gaa hen fra din Aand? og hvor skal jeg fly hen fra dit Ansigt?
Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
8 Dersom jeg farer op til Himmelen, da er du der, og reder jeg Leje i Dødsriget, se, da er du der! (Sheol h7585)
Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. (Sheol h7585)
9 Vilde jeg tage Morgenrødens Vinger, vilde jeg bo ved det yderste Hav,
Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
10 saa skulde ogsaa der din Haand føre mig, og din højre Haand holde mig fast.
Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
11 Og vilde jeg sige: Mørkhed maa dog skjule mig, saa er Natten et Lys omkring mig.
Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
12 Mørkhed gør ikke Mørke hos dig, og Natten lyser som Dagen, Mørket er som Lyset.
A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
13 Thi du ejede mine Nyrer; du skærmede om mig i Moders Liv.
Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
14 Jeg vil prise dig, fordi jeg paa underfuld Maade er dannet saa herligt; underfulde ere dine Gerninger, og min Sjæl ved det saare vel.
Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
15 Mine Ben vare ikke skjulte for dig, der jeg blev dannet i Løndom, der jeg blev kunstigt virket i det underjordiske Dyb.
Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
16 Dine Øjne saa mig, der jeg endnu var Foster, og disse Ting vare alle sammen skrevne i din Bog; Dagene vare bestemte, før en eneste af dem var kommen.
Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
17 Derfor, o Gud! hvor dyrebare for mig ere dine Tanker; hvor stor er dog deres Sum!
És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
18 Vilde jeg tælle dem, da bleve de flere end Sand; opvaagner jeg, saa er jeg endnu hos dig.
Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
19 Gid du, o Gud! vilde ihjelslaa den ugudelige; og I, blodgerrige Mænd! viger fra mig.
Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
20 Thi de talte skændelig om dig, og som dine Fjender tage de dit Navn forfængeligt.
A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
21 Skulde jeg ikke hade dem, som hade dig, o Herre! og kedes ved dem, som rejse sig imod dig?
Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
22 Med fuldt Had hader jeg dem; de ere blevne mine Fjender.
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
23 Ransag mig, Gud! og kend mit Hjerte; prøv mig, og kend mine Tanker!
Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
24 Og se, om jeg er paa en Vej, som fører til Smerte for mig, og led mig paa Evighedens Vej!
És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
