Salme 139
1 Herre! du har ransaget mig og kender mig.
A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
2 Hvad heller jeg sidder eller staar op, da ved du det, du forstaar min Tanke langtfra.
Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
3 Du har omkringgivet min Sti og mit Leje, du kender grant alle mine Veje.
Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
4 Thi der er ikke et Ord paa min Tunge, se, Herre! du kender det jo alt sammen.
mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
5 Bagfra og forfra har du omsluttet mig, og paa mig har du lagt din Haand.
Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
6 Saadant at forstaa er mig for underfuldt; det er for højt, jeg kan ikke naa det.
Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
7 Hvor skal jeg gaa hen fra din Aand? og hvor skal jeg fly hen fra dit Ansigt?
Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
8 Dersom jeg farer op til Himmelen, da er du der, og reder jeg Leje i Dødsriget, se, da er du der! (Sheol h7585)
Ha felszállok az égbe, te ott vagy, s ha ágyat terítenék az alvilágban, ímhol vagy. (Sheol h7585)
9 Vilde jeg tage Morgenrødens Vinger, vilde jeg bo ved det yderste Hav,
Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
10 saa skulde ogsaa der din Haand føre mig, og din højre Haand holde mig fast.
ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
11 Og vilde jeg sige: Mørkhed maa dog skjule mig, saa er Natten et Lys omkring mig.
Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
12 Mørkhed gør ikke Mørke hos dig, og Natten lyser som Dagen, Mørket er som Lyset.
a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
13 Thi du ejede mine Nyrer; du skærmede om mig i Moders Liv.
Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
14 Jeg vil prise dig, fordi jeg paa underfuld Maade er dannet saa herligt; underfulde ere dine Gerninger, og min Sjæl ved det saare vel.
Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
15 Mine Ben vare ikke skjulte for dig, der jeg blev dannet i Løndom, der jeg blev kunstigt virket i det underjordiske Dyb.
Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
16 Dine Øjne saa mig, der jeg endnu var Foster, og disse Ting vare alle sammen skrevne i din Bog; Dagene vare bestemte, før en eneste af dem var kommen.
Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
17 Derfor, o Gud! hvor dyrebare for mig ere dine Tanker; hvor stor er dog deres Sum!
Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
18 Vilde jeg tælle dem, da bleve de flere end Sand; opvaagner jeg, saa er jeg endnu hos dig.
Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
19 Gid du, o Gud! vilde ihjelslaa den ugudelige; og I, blodgerrige Mænd! viger fra mig.
Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
20 Thi de talte skændelig om dig, og som dine Fjender tage de dit Navn forfængeligt.
Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
21 Skulde jeg ikke hade dem, som hade dig, o Herre! og kedes ved dem, som rejse sig imod dig?
Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
22 Med fuldt Had hader jeg dem; de ere blevne mine Fjender.
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
23 Ransag mig, Gud! og kend mit Hjerte; prøv mig, og kend mine Tanker!
Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
24 Og se, om jeg er paa en Vej, som fører til Smerte for mig, og led mig paa Evighedens Vej!
S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
