< Job 7 >

1 Er et Menneske ikke i Strid paa Jorden, og hans Dage som en Daglønners Dage?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Som en Arbejder, der higer efter Skyggen, og som en Daglønner, der venter paa sin Løn,
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 saaledes har jeg faaet mig Forfængeligheds Maaneder til Arv; og man har talt mig kummerfulde Nætter til.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Naar jeg lagde mig, da sagde jeg: Naar skal jeg staa op, og naar er Aftenen forbi? og jeg blev mæt af Uro inden Tusmørket.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Mit Kød er klædt med Orme og Jordskorpe; min Hud er sprukken og vædsker.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 Mine Dage ere lettere end en Væverskytte; og de svinde hen uden Haab.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Kom i Hu, at mit Liv er et Aandepust: Mit Øje kommer ikke mere til at se godt.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 Dens Øje, som ser mig, skal ikke mere skue mig; dine Øjne skulle se efter mig, men jeg skal ikke findes.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 En Sky forgaar og farer bort, ligesaa skal den, der farer ned til Dødsriget, ikke komme op igen. (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 Han skal ikke komme mere igen til sit Hus, og hans Sted skal ikke kende ham mere.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Derfor vil jeg ikke heller lægge Baand paa min Mund, jeg vil tale i min Aands Angest, jeg vil klage i min Sjæls Bitterhed.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Er jeg et Hav eller et Havuhyre, at du vil sætte Vagt over mig?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Naar jeg sagde: Min Seng skal trøste mig, mit Leje skal lette min Klage,
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 da forskrækker du mig med Drømme, og ved Syner forfærder du mig,
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 saa min Sjæl foretrækker at være kvalt, ja Døden fremfor disse mine Knokler.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 Jeg er ked deraf; jeg vil ikke leve evindelig; lad af fra mig, thi mine Dage ere Forfængelighed!
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 Hvad er et Menneske, at du vil agte ham stort, og at du vil lægge dig ham paa Hjerte?
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 og at du vil besøge ham hver Morgen og prøve ham hvert Øjeblik?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 Hvorfor vil du ikke se bort fra mig? vil ikke lade mig Ro saa længe, at jeg kan synke mit Spyt?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 Havde jeg syndet, hvad kunde jeg gøre dig, du Menneskenes Vogter? hvorfor har du sat mig til Anstød for dig, at jeg er mig selv til en Byrde?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 Og hvorfor vil du ikke borttage min Overtrædelse og lade min Misgerning være tilgivet? thi snart skal jeg ligge under Mulde, og naar du søger mig, da er jeg ikke mere.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.

< Job 7 >