Job 4
1 Da svarede Elifas, Themaniten, og sagde:
És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 Om man vilde forsøge et Ord paa dig, skulde du vel kedes derved? men hvo kan holde sig fra at tale?
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3 Se, du har undervist mange og styrket de trætte Hænder;
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4 dine Ord have oprejst den faldne, og du har styrket de bøjede Knæ;
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5 men nu, det kommer til dig, da kedes du derved; det rammer dig, og du forfærdes!
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6 Var ikke din Gudsfrygt dit Haab og dine Vejes Renhed din Fortrøstning?
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7 Kære, tænk dig om, hvor er en uskyldig gaaet til Grunde? eller hvor ere de oprigtige udslettede?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 Saa vidt jeg har set, komme de, som pløje Uret, og de, som udsaa Møje, til at høste ind derefter:
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 De omkomme for Guds Aande og fortæres af hans Vredes Aand.
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10 Løvens Brøl og den grumme Løves Røst hører op, og de unge Løvers Tænder ere knuste;
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 Løven omkommer af Mangel paa Rov, og Løvindens Unger adspredes.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 Men mig er et Ord tilbragt hemmeligt, og mit Øre fattede en sagte Lyd deraf
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 i Tanker, fremkaldte ved Syner om Natten, naar dyb Søvn falder paa Folk;
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 da kom Frygt og Bævelse paa mig og bragte mine Ben til at skælve;
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 og en Aand gik frem for mit Ansigt; Haarene rejste sig paa mit Legeme;
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16 den blev staaende, og jeg kunde ikke kende dens Skikkelse; der svævede et Billede for mine Øjne; det var stille, og jeg hørte en Røst:
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17 Mon et Menneske kan holdes retfærdigt for Gud? monne en Mand være ren for den, som skabte ham?
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18 Se, han tror ikke paa sine Tjenere, og sine Engle tillægger han Daarskab,
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19 endsige da dem, som bo i Lerhuse, og hvis Grundvold er i Støvet; man kan støde dem smaa før Møl;
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 fra Morgen og indtil Aften sønderknuses de; uden at der er nogen, som lægger det paa Hjerte, gaa de til Grunde.
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Farer ikke deres Herlighed, som var i dem, bort? ja, de dø, men ikke i Visdom.
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
