Job 3
1 Herefter oplod Job sin Mund og forbandede sin Dag.
Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
2 Og Job svarede og sagde:
Megszólalt Jób és mondta:
3 Udslettet vorde den Dag, paa hvilken jeg er født, og den Nat, der man sagde: En Dreng er undfanget!
Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
4 Den Dag vorde Mørke; Gud fra oven af spørge ikke efter den, og intet Lys skinne over den.
Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
5 Mørkhed og Dødsskygge besmitte den, en Sky bo over den, den hede Damp om Dagen forfærde den!
Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
6 Den Nat — Mørkhed indtage den! den glæde sig ikke iblandt Aarets Dage, den komme ikke i Maanedernes Tal!
Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
7 Se, den Nat vorde ensom, intet Frydeskrig komme paa den!
Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
8 De, som besværge Dage, forbande den; de, som ere rede til at opvække Leviathan!
Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
9 Dens Dæmrings Stjerner vorde formørkede, den vente paa Lys, og det komme ikke; og ej se den Morgenrødens Øjenlaage,
Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
10 fordi den ikke lukkede mig Moderlivets Døre og ikke skjulte Møje for mine Øjne.
Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
11 Hvorfor døde jeg ikke fra Moders Liv af? hvorfor udkom jeg af Moderskød og opgav ikke straks Aanden?
Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
12 Hvorfor optoge Knæ mig? og hvorfor er jeg opfostret ved Bryst?
Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
13 Thi saa havde jeg nu ligget og været stille; jeg havde sovet, jeg havde da hvilet
Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
14 med Kongerne og Raadsherrerne paa Jorden, som byggede sig de Steder, som nu ere øde,
királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
15 eller med Fyrsterne, som havde Guld, som fyldte deres Huse med Sølv;
vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 eller og jeg havde ikke været til, som et utidigt Foster, der blev i Skjul, som de spæde Børn, der ikke saa Lyset.
Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
17 Der have de ugudelige ladet af at gøre Uro, og der hvile de kraftesløse;
Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
18 der have de bundne Ro med hverandre; de høre ikke Fogedens Røst;
Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
19 der er liden og stor og Tjeneren fri for sin Herre.
Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
20 Hvorfor giver han en ussel Lyset, og dem Livet, som ere beskelig bedrøvede i Sjælen?
Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
21 dem, som bie efter Døden, men den kommer ikke; og som grave efter den mere end efter de skjulte Skatte?
Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
22 dem, som glæde sig med Fryd, og som juble, naar de finde Graven?
kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
23 den Mand, hvis Vej er skjult, og hvem Gud har spærret for?
A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
24 Thi før jeg æder mit Brød, kommer mit Suk, og min Hylen bryder frem som Vandet.
Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
25 Thi det jeg frygtede saare for, det kom over mig, og det jeg gruede for, kom paa mig.
Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
26 Jeg var ikke rolig og var ikke stille og hvilede ikke; men det blev til Uro.
Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
