Job 27
1 Og Job blev ved at fremføre sit Billedsprog og sagde:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
2 Saa sandt Gud lever, som har borttaget min Ret, og den Almægtige, som har beskelig bedrøvet min Sjæl!
Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
3 — thi endnu er min Aand i mig, og Guds Aande i min Næse —
Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
4 skulle mine Læber ikke tale Uret, og skal min Tunge ikke fremføre Svig.
Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
5 Det være langt fra mig, at jeg skulde give eder Ret; indtil jeg opgiver Aanden, vil jeg ikke lade mig fratage min Uskyldighed.
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
6 Jeg vil holde paa min Retfærdighed og ikke lade af fra den; mit Hjerte skal ikke bebrejde mig nogen af mine Dage.
Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
7 Min Fjende skal staa som en ugudelig, og den, som rejser sig imod mig, som en uretfærdig.
Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
8 Thi hvad er den vanhelliges Forventelse, naar Gud bortskærer og bortrykker hans Sjæl!
Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
9 Mon Gud skulde høre hans Skrig, naar Angest kommer over ham?
Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
10 Kan han forlyste sig ved den Almægtige? kan han til hver en Tid paakalde Gud?
Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
11 Jeg vil lære eder om Guds Haand; hvad der er hos den Almægtige, vil jeg ikke dølge.
Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
12 Se, I have jo alle set det; hvorfor nære da en saadan Forfængelighed?
Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
13 Dette er et ugudeligt Menneskes Del hos Gud og Voldsmænds Arv, som de faa af den Almægtige.
Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
14 Har han mange Børn, hjemfalde de til Sværdet, og hans Afkom vil ikke mættes af Brød.
Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
15 De, som blive tilovers af ham, skulle begraves ved Døden, og hans Enker skulle ikke begræde ham.
Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
16 Naar han sanker Sølv som Støv og samler Klæder som Dynd,
Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
17 da samler han det vel, men den retfærdige skal iføre sig det, og den uskyldige skal dele Pengene.
Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
18 Han byggede sit Hus som Møl, og som en Hytte, en Vogter gør sig.
Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
19 Rig lægger han sig og bliver ikke ved; sine Øjne oplader han og er ikke mere til.
Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
20 Forskrækkelser skulle gribe ham som Vande, en Hvirvelvind skal bortstjæle ham om Natten.
Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
21 Østenvejret skal løfte ham op, og han farer bort, og det skal hvirvle ham bort fra sit Sted.
Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
22 Og Gud skal skyde paa ham og ikke spare; med skal han ville fly fra hans Haand.
Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
23 Man skal klappe i Hænderne over ham og pibe ham bort fra hans Sted.
Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
