Job 14
1 Et Menneske, født af en Kvinde, lever en stakket Tid og mættes af Uro.
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
2 Han gaar op som et Blomster og henvisner, han flyr som en Skygge og bestaar ikke.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 Ogsaa over en saadan oplader du dine Øjne og fører mig for din Dom.
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Ja, kom der dog en ren af en uren! men nej, ikke en eneste.
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Dersom hans Dage ere bestemte, hans Maaneders Tal fastsat hos dig, dersom du har sat ham en Grænse, han ikke kan overskride:
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Da lad af fra ham, at han maa hvile; at han dog som en Daglønner maa glæde sig ved sin Dag.
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 Thi et Træ har Haab: Naar det er afhugget, kan det igen skyde frem, og dets Kviste udeblive ikke.
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8 Om end dets Rod bliver gammel i Jorden, og dets Stub dør i Støvet,
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 saa grønnes det dog igen af Vandets Duft og skyder Grene som en frisk Plante.
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 Men dør en Mand, er hans Kraft forbi, og opgiver et Menneske Aanden, hvor er han da?
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11 Vand løber ud af Søen, og en Flod svinder og bliver tør:
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 Saaledes lægger og at Menneske sig og staar ikke op; indtil Himlene ikke mere ere, opvaagne de ikke, og de opvækkes ikke af deres Søvn.
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13 Gid du vilde gemme mig i Graven, ja skjule mig, indtil din Vrede vendte om; at du vilde sætte mig en beskikket Tid og vilde komme mig i Hu igen! (Sheol h7585)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
14 Naar en Mand dør, mon han da skal leve op igen? saa vilde jeg vente alle mine Stridsdage, indtil min Afløsning kom.
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Du skulde kalde, og jeg skulde svare dig; du skulde længes efter dine Hænders Gerning!
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 Thi nu tæller du mine Skridt; du varer ikke over min Synd.
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 Min Overtrædelse er forseglet i et Knippe, og du syr til om min Misgerning.
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18 Men et Bjerg, som falder, smuldrer hen, og en Klippe flytter sig fra sit Sted;
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19 Vandet udhuler Stene, og dets Strømme bortskylle Jordens Støv: Saaledes gør du et Menneskes Forhaabning til intet.
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Du overvælder ham evindelig, og han farer hen; du forvender hans Udseende og lader ham fare.
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21 Ere hans Børn i Ære, da ved han det ikke; ere de ringe, da mærker han det ikke.
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22 For ham er kun Smerten, hans Kød lider, og for ham Sorgen, hans Sjæl føler.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
