Job 14
1 Et Menneske, født af en Kvinde, lever en stakket Tid og mættes af Uro.
az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
2 Han gaar op som et Blomster og henvisner, han flyr som en Skygge og bestaar ikke.
Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
3 Ogsaa over en saadan oplader du dine Øjne og fører mig for din Dom.
Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
4 Ja, kom der dog en ren af en uren! men nej, ikke en eneste.
Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
5 Dersom hans Dage ere bestemte, hans Maaneders Tal fastsat hos dig, dersom du har sat ham en Grænse, han ikke kan overskride:
Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
6 Da lad af fra ham, at han maa hvile; at han dog som en Daglønner maa glæde sig ved sin Dag.
tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
7 Thi et Træ har Haab: Naar det er afhugget, kan det igen skyde frem, og dets Kviste udeblive ikke.
Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
8 Om end dets Rod bliver gammel i Jorden, og dets Stub dør i Støvet,
Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
9 saa grønnes det dog igen af Vandets Duft og skyder Grene som en frisk Plante.
víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
10 Men dør en Mand, er hans Kraft forbi, og opgiver et Menneske Aanden, hvor er han da?
De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
11 Vand løber ud af Søen, og en Flod svinder og bliver tør:
Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
12 Saaledes lægger og at Menneske sig og staar ikke op; indtil Himlene ikke mere ere, opvaagne de ikke, og de opvækkes ikke af deres Søvn.
az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
13 Gid du vilde gemme mig i Graven, ja skjule mig, indtil din Vrede vendte om; at du vilde sætte mig en beskikket Tid og vilde komme mig i Hu igen! (Sheol h7585)
Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
14 Naar en Mand dør, mon han da skal leve op igen? saa vilde jeg vente alle mine Stridsdage, indtil min Afløsning kom.
Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
15 Du skulde kalde, og jeg skulde svare dig; du skulde længes efter dine Hænders Gerning!
Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
16 Thi nu tæller du mine Skridt; du varer ikke over min Synd.
Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
17 Min Overtrædelse er forseglet i et Knippe, og du syr til om min Misgerning.
Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
18 Men et Bjerg, som falder, smuldrer hen, og en Klippe flytter sig fra sit Sted;
Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
19 Vandet udhuler Stene, og dets Strømme bortskylle Jordens Støv: Saaledes gør du et Menneskes Forhaabning til intet.
köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
20 Du overvælder ham evindelig, og han farer hen; du forvender hans Udseende og lader ham fare.
Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
21 Ere hans Børn i Ære, da ved han det ikke; ere de ringe, da mærker han det ikke.
Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
22 For ham er kun Smerten, hans Kød lider, og for ham Sorgen, hans Sjæl føler.
csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
