< Žalmy 77 >
1 Přednímu kantoru z potomků Jedutunových, s Azafem, žalm. Hlas můj k Bohu, když volám, hlas můj k Bohu, aby ucha naklonil ke mně.
Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
2 V den ssoužení svého Pána hledal jsem, v noci ruce své rozprostíral jsem bez přestání, a nedala se potěšiti duše má.
Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
3 Na Boha zpomínal jsem a kormoutil se, přemyšloval jsem, a úzkostmi svírán byl duch můj. (Sélah)
Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. (Szela)
4 Zdržoval jsi oči mé, aby bděly; potřín jsem byl, aniž jsem mluviti mohl.
Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
5 I přicházeli mi na pamět dnové předešlí, a léta dávní.
Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
6 Rozpomínal jsem se v noci na zpěvy své, v srdci svém přemyšloval jsem, a zpytoval to duch můj, pravě:
Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
7 Zdali na věky zažene Bůh? Nikdy-liž již více lásky neukáže?
Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
8 Zdali do konce přestane milosrdenství jeho? A konec vezme slovo od pokolení až do pokolení?
Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?
9 Zdali se zapomněl smilovávati Bůh silný? Zdaž zadržel v hněvě milosrdenství svá? (Sélah)
Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? (Szela)
10 I řekl jsem: Toť jest má smrt. Ale učiníť proměnu pravice Nejvyššího.
És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
11 Rozpomínati se budu na skutky Hospodinovy, a připomínati sobě divné činy tvé, od starodávna.
Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
12 A přemyšlovati o všelikém díle tvém, a o skutcích tvých mluviti.
És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
13 Bože, svatá jest cesta tvá. Kdo jest silný, veliký, jako Bůh?
Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
14 Ty jsi ten Bůh silný, jenž činíš divné věci; uvedl jsi v známost mezi národy sílu svou.
Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
15 Vysvobodil jsi ramenem lid svůj, syny Jákobovy a Jozefovy. (Sélah)
Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. (Szela)
16 Vidělyť jsou tě vody, Bože, viděly tě vody, a zstrašily se; pohnuly se také i hlubiny.
Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
17 Vydali povodně oblakové, vydala hřmot nebesa, ano i kameníčko tvé skákalo.
A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
18 Vznělo hřímání tvé po obloze, blýskání osvěcovalo okršlek zemský, pohybovala se a třásla země.
Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
19 Skrze moře byla cesta tvá, a stezky tvé skrze vody veliké, a však šlepějí tvých nebylo znáti.
Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
20 Vedl jsi jako stádo lid svůj skrze Mojžíše a Arona.
Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.