Žalmy 17
1 Modlitba Davidova. Vyslyš, Hospodine, spravedlnost, a pozoruj volání mého; nakloň uší k modlitbě mé, kteráž jest beze vší rtů ošemetnosti.
Ima Dávidtól. Hallgass, Örökkévaló, igazsággal, figyelj fohászkodásomra, figyelmezz imádságomra nem csalárd ajkakból!
2 Od tváři tvé vyjdiž soud můj, oči tvé nechať patří na upřímnost.
Te tőled eredjen ítéletem; szemeid az egyenességet nézik.
3 Zkusils srdce mého, navštívils je v noci; ohněm jsi mne zpruboval, aniž jsi co shledal; to, což myslím, nepředstihá úst mých.
Megvizsgáltad szívemet, gondoltál rám éjjel, kipróbáltál, nem találtál gonosz gondolatot bennem, szájamon sem lépett át.
4 Z strany pak skutků lidských, já podlé slova rtů tvých vystříhal jsem se stezky zhoubce.
Emberek cselekvéseinél, ajkaid igéje által, őrizkedtem az erőszakosnak ösvényeitől;
5 Zdržuj kroky mé na cestách svých, aby se neuchylovaly nohy mé.
követték lépteim nyomdokaidat, nem tántorogtak 1ábaim.
6 Já volám k tobě, nebo vyslýcháš mne, ó Bože silný; nakloň ke mně ucha svého, a slyš řeč mou.
Én szólítottalak, mert meghallgatsz engem, Isten, hajtsd füledet felém, halljad beszédemet.
7 Prokaž milosrdenství svá, naději majících ochránce před těmi, kteříž povstávají proti pravici tvé.
Csodálatosan míveld kegyeidet, te, a ki segíted azokat, kik támadók elől jobbodban keresnek menedéket.
8 Ostříhej mne jako zřítelnice oka, v stínu křídel svých skrej mne,
Őrizz meg engem, mint a szemnek fényét, szárnyaid árnyékában rejts el engem,
9 Od tváři bezbožných těch, kteříž mne hubí, od nepřátel mých úhlavních obkličujících mne,
a gonoszok elől, kik engem pusztítottak, ellenségeimtől, kik dühvel körülfognak engem.
10 Kteříž tukem svým zarostli, mluví pyšně ústy svými.
Hájukban eltompultak, szájukkal gőgösen beszéltek.
11 Jižť i kroky naše předstihají, oči své obrácené mají, aby nás porazili na zem.
Lépteinkben mostan körülvettek minket, szemeiket irányozzák, hogy földre terítsenek.
12 Každý z nich podoben jest lvu žádostivému loupeže, a lvíčeti sedícímu v skrýši.
Hasonló ő az oroszlánhoz, mely ragadozni vágyik, fiatal oroszlánhoz, mely rejtekben ül.
13 Povstaniž, Hospodine, předejdi tváři jeho, sehni jej, a vytrhni duši mou od bezbožníka mečem svým,
Kelj föl, Örökkévaló, szállj vele szembe, görnyeszd le őt, szabadítsd ki lelkemet a. gonosztól kardoddal,
14 Rukou svou od lidí, ó Hospodine, od lidí světských, jichžto oddíl jest v tomto životě, a jejichž břicho ty z špižírny své naplňuješ. Èímž i synové jejich nasyceni bývají, a ostatků zanechávají maličkým svým.
emberektől kezeddel, oh Örökkévaló, a világ embereitől; részök van az életben, kincseddel megtöltöd a hasukat; jól laknak fiakkal és hagyják vagyonukat gyermekeiknek.
15 Já pak v spravedlnosti spatřovati budu tvář tvou; nasycen budu obrazem tvým, když procítím.
Én- igazságban hadd látom színedet, hadd lakom jól ébredéskor alakoddal.
