Žalmy 144

1 Davidův. Požehnaný Hospodin skála má, kterýž učí ruce mé boji, a prsty mé bitvě.

Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.

2 Milosrdenství mé a hrad můj, útočiště mé, vysvoboditel můj, a štít můj, protož v něhoť já doufám; onť mi podmaňuje lidi.

Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.

3 Hospodine, co jest člověk, že se znáš k němu, a syn člověka, že ho sobě tak vážíš?

Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?

4 Èlověk marnosti podobný jest, dnové jeho jako stín pomíjející.

Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.

5 Hospodine, nakloň svých nebes a sstup, dotkni se hor, a kouřiti se budou.

Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;

6 Sešli hromobití a rozptyl je, vypusť střely své a poraz je.

hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.

7 Vztáhni ruku svou s výsosti, vysvoboď mne, a vytrhni mne z vod mnohých, z ruky cizozemců.

Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;

8 Jejichž ústa mluví marnost, a pravice jejich jest pravice lživá.

kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,

9 Bože, píseň novou zpívati budu tobě na loutně, a na desíti strunách žalmy tobě prozpěvovati,

Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.

10 Dávajícímu vítězství králům, a vysvobozujícímu Davida, služebníka svého od meče vražedlného.

Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:

11 Vysvoboď mne, a vytrhni mne z ruky cizozemců, jejichž ústa mluví marnost, a pravice jejich pravice lživá.

ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;

12 Aby synové naši byli jako štípkové zdárně rostoucí v mladosti své, a dcery naše jako úhelní kamenové, tesaní ku podobenství chrámu.

A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;

13 Špižírny naše plné ať vydávají všelijaké potravy; dobytek náš ať rodí na tisíce, a na deset tisíců v stájích našich.

csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;

14 Volové naši ať jsou vytylí; ať není vpádu ani zajetí, ani naříkání na ulicích našich.

ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:

15 Blahoslavený lid, jemuž se tak děje, blahoslavený ten lid, jehož Hospodin Bohem jest.

boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!