Jób 30
1 Nyní pak posmívají se mi mladší mne, jejichž bych otců nechtěl byl postaviti se psy stáda svého.
És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.
2 Ač síla rukou jejich k čemu by mi byla? Zmařena jest při nich starost jejich.
Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,
3 Nebo chudobou a hladem znuzeni, utíkali na planá, tmavá, soukromná a pustá místa.
szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;
4 Kteříž trhali zeliny po chrastinách, ano i koření, a jalovec za pokrm byl jim.
a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.
5 Z prostřed lidí vyháníni byli; povolávali za nimi, jako za zlodějem,
Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.
6 Tak že musili bydliti v výmolích potoků, v děrách země a skálí.
Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.
7 V chrastinách řvali, pod trní se shromažďovali,
Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.
8 Lidé nejnešlechetnější, nýbrž lidé bez poctivosti, menší váhy i než ta země.
Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.
9 Nyní, pravím, jsem jejich písničkou, jsa jim učiněn za přísloví.
De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.
10 V ošklivosti mne mají, vzdalují se mne, a na tvář mou nestydí se plvati.
Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.
11 Nebo Bůh mou vážnost odjal, a ssoužil mne; pročež uzdu před přítomností mou svrhli.
Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.
12 Po pravici mládež povstává, nohy mi podrážejí, tak že šlapáním protřeli ke mně stezky nešlechetnosti své.
Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.
13 Mou pak stezku zkazili, k bídě mé přidali, ač jim to nic nepomůže.
Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.
14 Jako širokou mezerou vskakují, a k vyplénění mému valí se.
Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.
15 Obrátily se na mne hrůzy, stihají jako vítr ochotnost mou, nebo jako oblak pomíjí zdraví mé.
Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.
16 A již ve mně rozlila se duše má, pochytili mne dnové trápení mého,
És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.
17 Kteréž v noci vrtá kosti mé ve mně; pročež ani nervové moji neodpočívají.
Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.
18 Oděv můj mění se pro násilnou moc bolesti, kteráž mne tak jako obojek sukně mé svírá.
Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.
19 Uvrhl mne do bláta, tak že jsem již podobný prachu a popelu.
Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.
20 Volám k tobě, ó Bože, a neslyšíš mne; postavuji se, ale nehledíš na mne.
Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;
21 Obrátils mi se v ukrutného nepřítele, silou ruky své mi odporuješ.
kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.
22 Vznášíš mne u vítr, sázíš mne na něj, a k rozplynutí mi přivodíš zdravý soud.
Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.
23 Nebo vím, že mne k smrti odkážeš, a do domu, do něhož se shromažďuje všeliký živý.
Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.
24 Jistě žeť nevztáhne Bůh do hrobu ruky, by pak, když je stírá, i volali.
Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!
25 Zdaliž jsem neplakal nad tím, kdož okoušel zlých dnů? Duše má kormoutila se nad nuzným.
Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?
26 Když jsem dobrého čekal, přišlo mi zlé; nadál jsem se světla, ale přišla mrákota.
Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.
27 Vnitřností mé zevřely, tak že se ještě neupokojily; předstihli mne dnové trápení.
Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.
28 Chodím osmahlý, ne od slunce, povstávaje, i mezi mnohými křičím.
Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.
29 Bratrem učiněn jsem draků, a tovaryšem mladých pstrosů.
Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.
30 Kůže má zčernala na mně, a kosti mé vyprahly od horkosti.
Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.
31 A protož v kvílení obrátila se harfa má, a píšťalka má v hlas plačících.
Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.
