Jób 17
1 Dýchání mé ruší se, dnové moji hynou, hrobu blízký jsem.
Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
2 Jistě posměvači jsou u mne, a pro jejich mne kormoucení nepřichází ani sen na oči mé.
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
3 Postav mi, prosím, rukojmě za sebe; kdo jest ten, nechť mi na to ruky podá.
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
4 Nebo srdce jejich přikryl jsi, aby nerozuměli, a protož jich nepovýšíš.
Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
5 Kdož pochlebuje bližním, oči synů jeho zhynou.
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
6 Jistě vystavil mne za přísloví lidem, a za divadlo všechněm,
Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
7 Tak že pro žalost pošly oči mé, a oudové moji všickni stínu jsou podobni.
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
8 Užasnouť se nad tím upřímí, a však nevinný proti pokrytci vždy se zsilovati bude.
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
9 Přídržeti se bude, pravím, spravedlivý cesty své, a ten, jenž jest čistých rukou, posilní se více.
Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
10 Tolikéž i vy všickni obraťte se, a poďte, prosím; neboť nenacházím mezi vámi moudrého.
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
11 Dnové moji pomíjejí, myšlení má mizejí, přemyšlování, pravím, srdce mého.
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
12 Noc mi obracejí v den, a světla denního ukracují pro přítomnost temností.
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. (Sheol h7585)
14 Jámu nazovu otcem svým, matkou pak a sestrou svou červy.
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
15 Kdež jest tedy očekávání mé? A kdo to, čím bych se troštoval, spatří?
Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
