Jób 16
1 A odpovídaje Job, řekl:
Felelt Jób és mondta:
2 Slyšel jsem již podobných věcí mnoho; všickni vy nepříjemní jste těšitelé.
Hallottam efféléket sokat, bajt hozó vigasztalók vagytok mindannyian!
3 Bude-liž kdy konec slovům povětrným? Aneb co tě popouzí, že tak mluvíš?
Vége van-e a szeles szavaknak, vagy mi késztet téged, hogy felelj?
4 Zdaliž bych já tak mluviti mohl, jako vy, kdybyste byli na místě mém? Shromažďoval-li bych proti vám slova, aneb potřásal na vás hlavou svou?
Én is úgy beszélnék, mint ti, ha lelketek volna az én lelkem helyén, összefűznék beszédeket ellenetek, csóválnám fölöttetek fejemet!
5 Nýbrž posiloval bych vás ústy svými, a otvírání rtů mých krotilo by bolest.
Szilárdítanálak titeket szájammal, és ajkaim szánalma enyhülést adna.
6 Buď že mluvím, neumenšuje se bolesti mé, buď že tak nechám, neodchází ode mne.
Ha beszélnék, nem enyhű fájdalmam; s ha abbahagynám, mi tűnik el tőlem?
7 Ale ustavičně zemdlívá mne; nebo jsi mne, ó Bože, zbavil všeho shromáždění mého.
Ámde most kifárasztott engem; pusztává tetted egész környezetemet.
8 A vrásky jsi mi zdělal; což mám za svědka, ano patrná na mně hubenost má na tváři mé to osvědčuje.
Ránczossá tettél, az tanúul tett, soványságom ellenem támadt, szemembe vall.
9 Prchlivost jeho zachvátila mne, a vzal mne v nenávist, škřipě na mne zuby svými; jako nepřítel můj zaostřil oči své na mne.
Haragja tépett, gyűlölettel támadt engem, vicsorított reám fogaival, szorongatóm szemeit feni reám.
10 Rozedřeli na mne ústa svá, potupně mne poličkujíce, proti mně se shromáždivše.
Feltátották ellenem szájukat, gyalázattal verték orczáimat, együttesen összecsődülnek ellenem.
11 Vydal mne Bůh silný nešlechetníku, a v ruce bezbožných uvedl mne.
Álnoknak szolgáltat ki engem Isten és gonoszok kezébe dönt engem.
12 Pokoje jsem užíval, však potřel mne, a uchopiv mne za šíji mou, roztříštil mne, a vystavil mne sobě za cíl.
Boldog voltam és összemorzsolt, nyakszirten fogott és összezúzott és czéltáblául állított engem magának.
13 Obklíčili mne střelci jeho, rozťal ledví má beze vší lítosti, a vylil na zem žluč mou.
Körül fognak engem íjászai, átfúrja veséimet s nem kímél, földre ontja epémet.
14 Ranil mne ranou na ránu, outok učinil na mne jako silný.
Rést tör rajtam, rést résre, mint vitéz nekem rohan.
15 Žíni jsem ušil na zjízvenou kůži svou, a zohavil jsem v prachu sílu svou.
Zsákot varrtam foszló bőrömre és porba dugtam bele szarvamat.
16 Tvář má oduřavěla od pláče, a na víčkách mých stín smrti jest.
Arczom kivörösödött a sírástól, és szempilláimon vakhomály ül:
17 Ne pro nějaké bezpraví v rukou mých; nebo i modlitba má čistá jest.
bár nincs erőszak kezeimben és imádságom tiszta.
18 Ó země, nepřikrývej krve mé, a nechť nemá místa volání mé.
Oh föld, ne fedd be véremet, s ne legyen hely kiáltásom számára!
19 Aj, nyní jestiť i v nebesích svědek můj, svědek můj, pravím, jest na výsostech.
Most is, íme az égben van tanúm, és bizonyságom a magasságban.
20 Ó mudráci moji, přátelé moji, k Bohuť slzí oko mé.
Csúfolóim – barátim: Istenhez könnyezve tekint szemem;
21 Ó by lze bylo muži v hádku s ním se vydati, jako synu člověka s přítelem svým.
hogy döntsön a férfi mellett Istennel szemben, és ember fiával szemben a barátja mellett.
22 Nebo léta mně odečtená přicházejí, a cestou, kterouž se zase nenavrátím, již se beru.
Mert még csak kisszámú évek jönnek, és útra, melyről vissza nem térek, megyek el.
