Psalmi 139
1 Zborovođi. Davidov. Jahve, proničeš me svega i poznaješ,
A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
2 ti znaš kada sjednem i kada ustanem, izdaleka ti već misli moje poznaješ.
Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
3 Hodam li ili ležim, sve ti vidiš, znani su ti svi moji putovi.
Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
4 Riječ mi još nije na jezik došla, a ti, Jahve, sve već znadeš.
mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
5 S leđa i s lica ti me obuhvaćaš, na mene si ruku svoju stavio.
Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
6 Znanje to odveć mi je čudesno, previsoko da bih ga dokučio.
Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
7 Kamo da idem od duha tvojega i kamo da od tvog lica pobjegnem?
Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Ha felszállok az égbe, te ott vagy, s ha ágyat terítenék az alvilágban, ímhol vagy. (Sheol h7585)
9 Uzmem li krila zorina pa se naselim moru na kraj
Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
10 i ondje bi me ruka tvoja vodila, desnica bi me tvoja držala.
ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
11 Reknem li: “Nek' me barem tmine zakriju i nek' me noć umjesto svjetla okruži!” -
Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
12 ni tmina tebi neće biti tamna: noć sjaji kao dan i tama kao svjetlost.
a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
13 Jer ti si moje stvorio bubrege, satkao me u krilu majčinu.
Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
14 Hvala ti što sam stvoren tako čudesno, što su djela tvoja predivna. Dušu moju do dna si poznavao,
Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
15 kosti moje ne bjehu ti sakrite dok nastajah u tajnosti, otkan u dubini zemlje.
Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
16 Oči tvoje već tada gledahu djela moja, sve već bješe zapisano u knjizi tvojoj: dani su mi određeni dok još ne bješe ni jednoga.
Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
17 Kako su mi, Bože, naumi tvoji nedokučivi, kako li je neprocjenjiv zbroj njihov.
Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
18 Da ih brojim? Više ih je nego pijeska! Dođem li im do kraja, ti mi preostaješ!
Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
19 De, istrijebi, Bože, zlotvora, krvoloci nek' odstupe od mene!
Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
20 Jer podmuklo se bune protiv tebe, uzalud se dižu tvoji dušmani.
Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
21 Jahve, zar da ne mrzim tvoje mrzitelje? Zar da mi se ne gade protivnici tvoji?
Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
22 Mržnjom dubokom ja ih mrzim i držim ih svojim neprijateljima.
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
23 Pronikni me svega, Bože, srce mi upoznaj, iskušaj me i upoznaj misli moje:
Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
24 pogledaj, ne idem li putem pogubnim i povedi me putem vječnim!
S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
