Job 4
1 Tad prozbori Elifaz Temanac i reče:
És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 “Možeš li podnijeti da ti progovorim? Ali tko se može uzdržat' od riječi!
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3 Eto, mnoge ljude ti si poučio, okrijepio si iznemogle mišice;
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4 riječju svojom klonule si pridizao, ojačavao si koljena klecava.
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5 A kad tebe stiže, klonuo si duhom, na tebe kad pade, čitav si se smeo!
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6 Zar pobožnost tvoja nadu ti ne daje, neporočnost tvoja životu ufanje?
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7 TÓa sjeti se: nevin - propade li kada? Kada su zatrti bili pravednici?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 Iz iskustva zborim: nesrećom tko ore i nevolju sije, nju će i požeti.
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 Od daha Božjega oni pogibaju, na gnjevni mu disaj nestaju sa zemlje.
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10 Rika lavlja, urlik leopardov krše se k'o zubi u lavića.
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 Lav ugiba jer mu nesta plijena, rasuli se mladi lavičini.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 Tajna riječ se meni objavila, šapat njen je uho moje čulo.
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 Noću, kada snovi duh obuzmu i san dubok kad na ljude pada,
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 strah i trepet mene su svladali, kosti moje žestoko se stresle.
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 Dah mi neki preko lica prođe, digoše se dlake na mom tijelu.
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16 Stajao je netko - lica mu ne poznah - ali likom bješe pred očima mojim. Posvuda tišina; uto začuh šapat:
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17 'Zar je smrtnik koji pred Bogom pravedan? Zar je čovjek čist pred svojim Stvoriteljem?
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18 Ni slugama svojim više ne vjeruje, i anđele svoje za grijeh okrivljuje -
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19 kako ne bi onda goste stanova glinenih kojima je temelj u prahu zemaljskom. Gle, kao moljce njih sveudilj satiru:
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 od jutra do mraka u prah pretvore, nestaju zasvagda - nitko i ne vidi.
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Iščupan je kolčić njihova šatora, pogibaju skoro, mudrost ne spoznavši.'
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
