Job 37
1 Da, od toga i moje srce drhti i s mjesta svoga iskočiti hoće.
Igenis, ezért remeg szívem s felszökken helyéből.
2 Čujte, čujte gromor glasa njegova, tutnjavu što mu iz usta izlazi.
Hallva halljátok hangja háborgását s a morajt, mely szájából kél;
3 Gle, munja lijeće preko cijelog neba - i sijevne blijesak s kraja na kraj zemlje -
az egész ég alatt van terjedése és fénye a föld szélein.
4 iza nje silan jedan glas se ori: to On gromori glasom veličajnim. Munje mu lete, nitko ih ne priječi, tek što mu je glas jednom odjeknuo.
Utána ordít a hang: dörög fenséges hangján, s nem tartja vissza, midőn hallatszik hangja.
5 Da, Bog gromori glasom veličajnim, djela velebna, neshvatljiva stvara.
Csodásan dörög Isten a hangján, nagyokat tesz, s nem ismerjük meg.
6 Kad snijegu kaže: 'Zasniježi po zemlji!' i pljuskovima: 'Zapljuštite silno!'
Mert a hónak mondja: szállj a földre, meg a hulló esőnek, hatalmasan hulló esőjének
7 svakom čovjeku zapečati ruke da svi njegovo upoznaju djelo.
Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje alkotását minden halandó.
8 U brlog se tad zvijeri sve uvuku i na svojem se šćućure ležaju.
S bemegy a vad a leshelyre, és tanyáiban lakozik.
9 S južne se strane podiže oluja, a studen vjetri sjeverni donose.
A kamarából szélvész jő és a szóró szelektől a hideg.
10 Već led od daha Božjega nastaje i vodena se kruti površina.
Isten leheletétől jég keletkezik s a vizek tágassága szilárddá lesz.
11 I opet vodom puni on oblake, i sijevat' stanu oblaci munjama;
Nedvességgel meg is terheli a felleget, szétterjeszti fényének felhőjét.
12 kruže posvuda po volji njegovoj, što im naloži, to će izvršiti na licu cijelog kruga zemaljskoga.
S az körökben egyre forog, kormányzása által, cselekvésök szerint, bár mire rendeli őket a földkerekség színén;
13 Šalje ih - ili da kazni narode, ili da ih milosrđem obdari.
hol ostorul, ha földjének javára van, hol szeretetre nyújtja.
14 Poslušaj ovo, Jobe, umiri se i promotri djela Božja čudesna.
Figyelj erre, Jób, állj meg és vedd észre Isten csodáit!
15 Znaš li kako Bog njima zapovijeda, kako munju iz oblaka svog pušta?
Tudsz-e róla, midőn Isten ügyel rájuk, s tündökölteti felhőjének fényét?
16 Znaš li o čem vise gore oblaci? Čudesna to su znanja savršenog.
Tudsz-e a fellegnek lengéséről, a tökéletes tudásúnak csodáiról?
17 Kako ti gore od žege haljine u južnom vjetru kad zemlja obamre?
Te, kinek melegek a ruhái, midőn a földet pihenteti a déli szél által.
18 Zar si nebesa s njim ti razapeo, čvrsta poput ogledala livenog?
Vele boltozod a mennyeket, melyek erősek, mint a szilárd tükör?
19 DÓe naputi me što da mu kažemo: zbog tmine se ne snalazimo više.
Tudasd velünk, mit mondjunk neki! Mit sem hozhatunk fel a sötétség miatt.
20 Zar ćeš mu reći: 'Hoću govoriti'? Ili na propast vlastitu pristati?
Jelentetik-e neki, hogy beszélek, avagy szólt-e ember, hogy elpusztíttassék?
21 Tko, dakle, može u svjetlost gledati na nebesima što se sja blistavo kada oblake rastjeraju vjetri?
Most ugyan nem látni a fényt, mely ragyogó a mennyekben; de a szél átvonul s megtisztítja azokat.
22 Sa sjevera k'o zlato je bljesnulo: veličanstvom strašnim Bog se odjenu!
Észak felől arany jön, Isten mellett félelmes fenség.
23 Da, Svesilnog doseći ne možemo, neizmjeran je u moći i sudu, velik u pravdi, nikog on ne tlači.
A Mindenhatót, nem érjük őt fel, a nagy erejűt, de a jogot és teljes igazságot nem sérti meg.
24 Zato ljudi svi neka ga se boje! Na mudrost oholu on i ne gleda!”
Azért félik őt az emberek, nem nézi ő mind a bölcsszívűeket.
