Job 30
1 “A sada, gle, podruguju se mnome ljudi po ljetima mlađi od mene kojih oce ne bih bio metnuo ni s ovčarskim psima stada svojega.
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Ta što će mi jakost ruku njihovih kad im muževna ponestane snaga ispijena glađu i oskudicom.
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Glodali su u pustinji korijenje i čestar opustjelih ruševina.
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 Lobodu su i s grmlja lišće brali, kao kruh jeli korijenje žukino.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Od društva ljudskog oni su prognani, za njima viču k'o za lopovima.
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 Živjeli su po strašnim jarugama, po spiljama i u raspuklinama.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 Urlik im se iz šikarja dizao; po trnjacima ležahu stisnuti.
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Sinovi bezvrijednih, soj bezimenih, bičevima su iz zemlje prognani.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 Rugalicom sam postao takvima i njima sada služim kao priča!
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Gnušaju me se i bježe od mene, ne ustežu se pljunut' mi u lice.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 I jer On luk mi slomi i satrije me, iz usta svojih izbaciše uzdu.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 S desne moje strane rulja ustaje, noge moje u bijeg oni tjeraju, put propasti prema meni nasiplju.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Stazu mi ruše da bi me satrli, napadaju i ne brani im nitko,
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 prolomom oni širokim naviru i kotrljaju se poput oluje.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Strahote sve se okreću na mene, mojeg ugleda kao vjetra nesta, poput oblaka iščeznu spasenje.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 Duša se moja rasipa u meni, dani nevolje na me se srušili.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Noću probada bolest kosti moje, ne počivaju boli što me glođu.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 Muka mi je i halju nagrdila i stegla me k'o ovratnik odjeće.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 U blato me je oborila dolje, gle, postao sam k'o prah i pepeo.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 K Tebi vičem, al' Ti ne odgovaraš; pred Tobom stojim, al' Ti i ne mariš.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Prema meni postao si okrutan; rukom preteškom na me se obaraš.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 U vihor me dižeš, nosiš me njime, u vrtlogu me olujnom kovitlaš.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Da, znadem da si me smrti predao, saborištu zajedničkom svih živih.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Al' ne pruža li ruku utopljenik, ne viče li kad padne u nevolju?
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Ne zaplakah li nad nevoljnicima, ne sažalje mi duša siromaha?
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Sreći se nadah, a dođe nesreća; svjetlost čekah, a gle, zavi me tama.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Utroba vri u meni bez prestanka, svaki dan nove patnje mi donosi.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Smrknut idem, al' nitko me ne tješi; ustajem u zboru - da bih kriknuo.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 Sa šakalima sam se zbratimio i nojevima postao sam drugom.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Na meni sva je koža pocrnjela, i kosti mi je sažgala ognjica.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 Tužaljka mi je ugodila harfu, svirala mi glas narikača ima.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
