Job 16

1 Job progovori i reče:

Felele pedig Jób, és monda:

2 “Koliko se takvih naslušah besjeda, kako ste mi svi vi mučni tješioci!

Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

3 Ima li kraja tim riječima ispraznim? Što te goni da mi tako odgovaraš?

Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?

4 I ja bih mogao k'o vi govoriti da vam je duša na mjestu duše moje; i ja bih vas mog'o zasuti riječima i nad sudbom vašom tako kimat' glavom;

Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

5 i ja bih mogao ustima vas hrabrit', i ne bih žalio trud svojih usana.

Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.

6 Al' ako govorim, patnja se ne blaži, ako li zašutim, zar će me minuti?

Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

7 Zlopakost me sada shrvala posvema, čitava se rulja oborila na me.

Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

8 Ustao je proti meni da svjedoči i u lice mi se baca klevetama.

Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

9 Jarošću me svojom razdire i goni, škrgućuć' zubima obara se na me. Moji protivnici sijeku me očima,

Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

10 prijeteći, na mene usta razvaljuju, po obrazima me sramotno ćuškaju, u čoporu svi tad navaljuju na me.

Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

11 Da, zloćudnicima Bog me predao, u ruke opakih on me izručio.

Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

12 Mirno življah dok On ne zadrma mnome, za šiju me ščepa da bi me slomio.

Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

13 Uze me za biljeg i strijelama osu, nemilosrdno mi bubrege probode i mojom žuči zemlju žednu natopi.

Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

14 Na tijelu mi ranu do rane otvara, kao bijesan ratnik nasrće na mene.

Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

15 Tijelo sam golo u kostrijet zašio, zario sam čelo svoje u prašinu.

Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

16 Zapalilo mi se sve lice od suza, sjena tamna preko vjeđa mi je pala.

Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;

17 A nema nasilja na rukama mojim, molitva je moja bila uvijek čista.

Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

18 O zemljo, krvi moje nemoj sakriti i kriku mom ne daj nigdje da počine.

Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

19 Odsad na nebu imam ja svjedoka, u visini gore moj stoji branitelj.

Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

20 Moja vika moj je odvjetnik kod Boga dok se ispred njega suze moje liju:

Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

21 o, da me obrani u parbi mojoj s Bogom ko što smrtnik brani svojega bližnjega.

Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

22 No životu mom su odbrojena ljeta, na put bez povratka meni je krenuti.

Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.