Job 14
1 Čovjek koga je žena rodila kratka je vijeka i pun nevolja.
az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
2 K'o cvijet je nikao i vene već, poput sjene bježi ne zastajuć'.
Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
3 Na takva, zar, ti oči otvaraš i preda se na sud ga izvodiš?
Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
4 Tko će čisto izvuć' iz nečista? Nitko!
Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
5 Pa kad su njegovi dani odbrojeni, kad mu broj mjeseci o tebi ovisi, kad mu granicu stavljaš neprijelaznu,
Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
6 skini s njega pogled da počinut' može, poput najamnika da svoj dan uživa.
tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
7 TÓa ni drvu nije nada sva propala, posječeno, ono opet prozeleni i mladice nove iz njega izbiju.
Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
8 Ako mu korijen i ostari u zemlji, ako mu se panj i sasuši u prahu,
Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
9 oćutjevši vodu, ono će propupat' i pustiti grane kao stablo novo.
víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
10 Al' kad čovjek umre, ostaje pokošen, kad smrtnik izdahne, gdje li je on tada?
De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
11 Može sva voda iz mora ispariti i presahnut' rijeke, isušit posvema',
Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
12 al' čovjek kad legne, ne ustaje više, dok nebesa bude, neće se podići, od sna se svojega probuditi neće.
az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
13 O, kad bi me htio skriti u Šeolu, zakloniti me dok srdžba ti ne mine, dÓati mi rok kad ćeš me se spomenuti, (Sheol h7585)
Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
14 - jer, kad umre čovjek, zar uskrsnut' može? - čekao bih te sve dane vojske svoje dok ne bi došao da mi smjenu dadeš.
Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
15 Zvao bi me, a ja bih se odazvao: zaželio si se djela svojih ruku.
Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
16 A sad nad svakim mojim vrebaš korakom, nijednog mi grijeha nećeš oprostiti,
Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
17 u vreći si prijestup moj zapečatio i krivicu moju svu si zapisao.
Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
18 Vaj! K'o što se jednom uruši planina, k'o što se hridina s mjesta svog odvali,
Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
19 k'o što voda kamen s vremenom istroši, a pljusak bujicom zemlju svu sapere, tako uništavaš nadu u čovjeku.
köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
20 Oborio si ga - on ode za svagda, nagrđena lica, otjeran, odbačen.
Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
21 Djecu mu poštuju - o tom ništa ne zna; ako su prezrena - o tom ne razmišlja.
Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
22 On jedino pati zbog svojega tijela, on jedino tuži zbog svojeg života.”
csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
