Job 10
1 Kad mi je duši život omrznuo, nek' mi tužaljka poteče slobodno, zborit ću u gorčini duše svoje.
Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
2 Reću ću Bogu: Nemoj me osudit! Kaži mi zašto se na me obaraš.
Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
3 TÓa što od toga imaš da me tlačiš, da djelo ruku svojih zabacuješ, da pomažeš namjerama opakih?
Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
4 Jesu li u tebe oči tjelesne? Zar ti vidiš kao što čovjek vidi?
Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
5 Zar su ti dani k'o dani smrtnika a kao ljudski vijek tvoje godine?
Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
6 Zbog čega krivnju moju istražuješ i grijehe moje hoćeš razotkriti,
Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
7 kad znadeš dobro da sam nedužan, da ruci tvojoj izmaknut ne mogu?
Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
8 Tvoje me ruke sazdaše, stvoriše, zašto da me sada opet raščiniš!
Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
9 Sjeti se, k'o glinu si me sazdao i u prah ćeš me ponovo vratiti.
Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
10 Nisi li mene k'o mlijeko ulio i učinio da se k'o sir zgrušam?
Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
11 Kožom si me i mesom odjenuo, kostima si me spleo i žilama.
Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
12 S milošću si mi život darovao, brižljivo si nad mojim bdio dahom.
Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
13 Al' u svom srcu ovo si sakrio, znam da je tvoja to bila namjera:
De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
14 da paziš budno hoću li zgriješiti i da mi grijeh ne prođe nekažnjeno.
Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
15 Ako sam grešan, onda teško meni, ako li sam prav, glavu ne smijem dići - shrvan sramotom, nesrećom napojen!
Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
16 Ispravim li se, k'o lav me nagoniš, snagu svoju okušavaš na meni,
Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
17 optužbe nove na mene podižeš, jarošću većom na mene usplamtiš i sa svježim se četama obaraš.
Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
18 Iz utrobe što si me izvukao? O, što ne umrijeh: vidjeli me ne bi,
Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
19 bio bih k'o da me ni bilo nije, iz utrobe u grob bi me stavili.
Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
20 Mog su života dani tako kratki! Pusti me da se još malo veselim
Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
21 prije nego ću na put bez povratka, u zemlju tame, zemlju sjene smrtne,
Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
22 u zemlju tmine guste i meteža, gdje je svjetlost slična noći najcrnjoj.”
Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
