詩篇 137

1 我們曾在巴比倫的河邊坐下， 一追想錫安就哭了。

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 我們把琴掛在那裏的柳樹上；

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 因為在那裏，擄掠我們的要我們唱歌， 搶奪我們的要我們作樂，說： 給我們唱一首錫安歌吧！

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 我們怎能在外邦唱耶和華的歌呢？

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 耶路撒冷啊，我若忘記你， 情願我的右手忘記技巧！

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 我若不記念你， 若不看耶路撒冷過於我所最喜樂的， 情願我的舌頭貼於上膛！

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 耶路撒冷遭難的日子， 以東人說：拆毀！拆毀！ 直拆到根基！ 耶和華啊，求你記念這仇！

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 將要被滅的巴比倫城啊， 報復你像你待我們的，那人便為有福！

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 拿你的嬰孩摔在磐石上的， 那人便為有福！

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!