< 申命记 11 >

1 “你要爱耶和华—你的 神,常守他的吩咐、律例、典章、诫命。
Szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet, őrizd meg őrizetét, törvényeit, rendeleteit és parancsolatait minden időben.
2 你们今日当知道,我本不是和你们的儿女说话;因为他们不知道,也没有看见耶和华—你们 神的管教、威严、大能的手,和伸出来的膀臂,
És tudjátok meg ma, hogy nem gyermekeitekhez (szólok), akik nem ismerik és akik nem látták az Örökkévaló, a ti Istenetek oktatását, az ő nagyságát, az ő erős kezét és kinyújtott karját,
3 并他在埃及中向埃及王法老和其全地所行的神迹奇事;
jeleit és tetteit, melyeket végzett Egyiptom közepette, Fáraón, Egyiptom királyán és egész országán;
4 也没有看见他怎样待埃及的军兵、车马,他们追赶你们的时候,耶和华怎样使红海的水淹没他们,将他们灭绝,直到今日,
és amit tett Egyiptom seregével, lovaival és szekerével, hogy elárasztotta a nádastenger vizét rájuk, midőn üldöztek benneteket és elveszítette őket az Örökkévaló mind e mai napig;
5 并他在旷野怎样待你们,以致你们来到这地方;
és amit tett veletek a pusztában, amíg elérkeztetek erre a helyre;
6 也没有看见他怎样待吕便子孙以利押的儿子大坍、亚比兰,地怎样在以色列人中间开口,吞了他们和他们的家眷,并帐棚与跟他们的一切活物。
és amit tett Dátánnal és Ábirámmal, Eliov, Rúbén fiának fiaival, hogy fölnyitotta a föld az ő száját és elnyelte őket, házaikat, sátraikat és minden lényt, mely hozzájuk tartozott, egész Izrael közepette;
7 惟有你们亲眼看见耶和华所做的一切大事。”
hanem szemeitek látták az Örökkévalónak minden nagy tettét, amelyet végzett.
8 “所以,你们要守我今日所吩咐的一切诫命,使你们胆壮,能以进去,得你们所要得的那地,
Azért őrizzétek meg mind a parancsolatot, melyet én neked ma parancsolok, hogy erősek legyetek, bemenjetek és elfoglaljátok az országot ahova ti mentek, hogy azt elfoglaljátok,
9 并使你们的日子在耶和华向你们列祖起誓、应许给他们和他们后裔的地上得以长久;那是流奶与蜜之地。
és hogy hosszú életűek legyetek a földön, melyről megesküdött az Örökkévaló őseiteknek, hogy nekik adja és magzatuknak, a tejjel-mézzel folyó országot.
10 你要进去得为业的那地,本不像你出来的埃及地。你在那里撒种,用脚浇灌,像浇灌菜园一样。
Mert az ország, ahova te bemész, hogy azt elfoglaljad, nem olyan, mint Egyiptom országa, ahonnan kijöttetek, ahol magodat elveted és megöntözöd lábaddal, mint a zöldséges kertet;
11 你们要过去得为业的那地乃是有山有谷、雨水滋润之地,
hanem az ország, ahova ti átvonultok, hogy elfoglaljátok, hegyes-völgyes ország, az ég esőjéből iszik vizet;
12 是耶和华—你 神所眷顾的;从岁首到年终,耶和华—你 神的眼目时常看顾那地。
olyan ország, melynek az Örökkévaló, a te Istened viseli gondját, állandóan rajta vannak az Örökkévaló, te Istenednek szemei, az év elejétől az év végéig.
13 “你们若留意听从我今日所吩咐的诫命,爱耶和华—你们的 神,尽心尽性事奉他,
És lesz, ha hallgattok parancsolataimra amelyeket én ma nektek parancsolok, hogy szeressétek az Örökkévalót, a ti Isteneteket, hogy szolgáljátok őt egész szívetekkel és egész lelketekkel,
14 他必按时降秋雨春雨在你们的地上,使你们可以收藏五谷、新酒,和油,
akkor megadom országtok esőjét annak idejében, az őszi esőt és a tavaszi esőt, és betakarítod gabonádat, mustodat és olajadat.
15 也必使你吃得饱足,并使田野为你的牲畜长草。
És adok füvet meződön barmodnak és te eszel és jóllaksz.
16 你们要谨慎,免得心中受迷惑,就偏离正路,去事奉敬拜别神。
Őrizkedjetek, hogy el ne csábíttassék szívetek, és ti eltértek és szolgáltok más isteneket és leborultok előttük;
17 耶和华的怒气向你们发作,就使天闭塞不下雨,地也不出产,使你们在耶和华所赐给你们的美地上速速灭亡。
akkor fölgerjed az Örökkévaló haragja ellenetek és elzárja az eget, hogy ne legyen eső és a föld ne adja meg termését; és ti elvesztek hamar a jó országból, melyet az Örökkévaló nektek ad.
18 “你们要将我这话存在心内,留在意中,系在手上为记号,戴在额上为经文;
Vegyétek azért eme szavaimat szívetekre és lelketekre, és kössétek azokat jelül kezetekre és legyenek homlokkötőül szemeitek között.
19 也要教训你们的儿女,无论坐在家里,行在路上,躺下,起来,都要谈论;
Tanítsátok meg azokra gyermekeiteket, beszélvén azokról, mikor ülsz házadban, mikor jársz az úton, mikor lefekszel és mikor fölkelsz.
20 又要写在房屋的门框上,并城门上,
És írd azokat házad ajtófeleire és kapuidra.
21 使你们和你们子孙的日子在耶和华向你们列祖起誓、应许给他们的地上得以增多,如天覆地的日子那样多。
Hogy sokasodjanak napjaid és gyermekeitek napjai a földön, melyről megesküdött az Örökkévaló őseiteknek, hogy nekik adja, mint az ég napjai a föld fölött.
22 你们若留意谨守遵行我所吩咐这一切的诫命,爱耶和华—你们的 神,行他的道,专靠他,
Mert ha megőrzitek mind a parancsolatot, melyet én nektek parancsolok, hogy megtegyétek, hogy szeressétek az ÖrökkévaIót, a ti Isteneteket, járjatok mind az ő útjain és ragaszkodjatok hozzá,
23 他必从你们面前赶出这一切国民,就是比你们更大更强的国民,你们也要得他们的地。
akkor elűzi az Örökkévaló mindama népeket előletek és elfoglaltok nagyobb és hatalmasabb nemzeteket nálatoknál.
24 凡你们脚掌所踏之地都必归你们;从旷野和黎巴嫩,并幼发拉底大河,直到西海,都要作你们的境界。
Minden hely, ahova lábatok talpa lép, a tiétek lesz, a pusztától és a Libanontól, a folyamtól, a Perosz folyamától a nyugati tengerig legyen a ti határotok.
25 必无一人能在你们面前站立得住;耶和华—你们的 神必照他所说的,使惧怕惊恐临到你们所踏之地的居民。
Nem állhat meg senki előttetek, a tőletek való rettegést és félelmet adja majd az Örökkévaló, a ti Istenetek az egész föld színére; ahova ti léptek, amint szólt hozzátok.
26 “看哪,我今日将祝福与咒诅的话都陈明在你们面前。
Lásd, én teszek ma elétek áldást és átkot.
27 你们若听从耶和华—你们 神的诫命,就是我今日所吩咐你们的,就必蒙福。
Az áldást, ha hallgattok az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsaira, amelyeket én ma nektek parancsolok;
28 你们若不听从耶和华—你们 神的诫命,偏离我今日所吩咐你们的道,去事奉你们素来所不认识的别神,就必受祸。
és az átkot, ha nem hallgattok az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsaira és eltértek az útról, mélyet én nektek ma parancsolok, járván más istenek után, melyeket nem ismertek.
29 及至耶和华—你的 神领你进入要去得为业的那地,你就要将祝福的话陈明在基利心山上,将咒诅的话陈明在以巴路山上。
És lesz, ha bevisz téged az Örökkévaló a te Istened az országba, ahova bemész, hogy azt elfoglaljad, akkor add az áldást a Gerizim hegyére az átkot pedig az Évol hegyére.
30 这二山岂不是在约旦河那边,日落之处,在住亚拉巴的迦南人之地与吉甲相对,靠近摩利橡树吗?
Nemde azok a Jordánon túl vannak, a napnyugat felé vezető út mögött, a Kanaáni országában, aki a síkságon lakik, Gilgállal szemben, Móre tölgyei mellett.
31 你们要过约旦河,进去得耶和华—你们 神所赐你们为业之地,在那地居住。
Mert ti átvonultok a Jordánon, hogy bemenjetek elfoglalni az országot, melyet az Örökkévaló, a ti Istenetek nektek ad; ha elfoglaljátok és laktok benne,
32 你们要谨守遵行我今日在你们面前所陈明的一切律例典章。”
akkor vigyázzatok, hogy megtegyétek mind a törvényeket és rendeleteket, melyeket én ma elétek teszek.

< 申命记 11 >