詩篇 144

1 上主，我的磐石，他應該常受頌讚！他教我的手能鬥，教我的指能戰。

Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.

2 他是我的力量，我的堡壘，他是我的干城，我的救主，我的盾牌及我的避難所，他使萬民都來屈服於我。

Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.

3 上主，世人算什麼，您竟眷顧他，人子算什麼您竟懷念他？

Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?

4 世人不過像一口氣，他的歲月如影消逝。

Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.

5 上主，求您將天低垂，親自降凡，您一觸摸群山，群山立即冒煙。

Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;

6 求您發出閃電，將敵人驅散，求您把箭射出，使他們混亂。

hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.

7 求您自高處伸出您的手，救拔我，求您由洪水和外人手中，拯救我！

Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;

8 他們的口舌只說虛言謊語，只是為發假誓而舉起右手。

kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,

9 天主，我要向您高唱新曲，我要彈十絃琴向您詠奏。

Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.

10 是您賜給君王獲得了勝利，是您拯救了您的僕人達味。

Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:

11 求您由凶險的刀劍救拔我，求您由外人的手掌拯救我！他們的口舌只說虛言謊語，只是為發假誓而舉起右手。

ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;

12 願我們的兒子們，從幼就像茂盛的果樹，願我們的女兒們，像宮殿中雕刻的砥柱！

A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;

13 願我們倉廩裡的各種食糧常滿，願我們牧場上的羊群，蕃殖億萬！

csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;

14 願我們的牲畜常滿載重量，城牆沒有缺口也沒有逃亡，我們的街市中也沒有悲傷。

ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:

15 身逢這些福樂的百姓，真是有福，認上主為天主的人民，真是有福。

boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!