Йов 7
1 Земният живот на човека не е ли воюване? И дните му не са ли като дните на наемник?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 Като на слуга, който желае сянка, И както на наемник, който очаква заплатата си,
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 Така на мене се даде за притежание месеци на разочарование, И нощи на печал ми се определиха.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Когато си лягам, казвам: Кога ще стана? Но нощта се протака; И непрестанно се тласкам насам натам до зори.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 Снагата ми е облечена с червеи и пръстени буци; кожата ми се пука и тлее.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 Дните ми са по-бързи от совалката на тъкача, И чезнат без надежда.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Помни, че животът ми е дъх; И че окото ми няма да са върне да види добро.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Окото на оногова, който ме гледа, няма да ме види вече; Твоите очи ще бъдат върху мене, а, ето, не ще ме има.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9 Както облакът се разпръсва и изчезва, Така и слизащият в преизподнята няма да възлезе пак; (Sheol h7585)
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 Няма да се върне вече у дома си. И мястото му няма да го познае вече.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Затова аз няма да въздържа устата си; Ще говоря в утеснението на духа си; Ще плача в горестта на душата си.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Море ли съм аз, или морско чудовище, Та туряш над мене стража?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 Когато си казвам: Леглото ми ще ме утеши, Постелката ми ще облекчи оплакването ми,
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Тогава ме плашиш със сънища, И ме ужасяваш с видения;
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Така, че душата ми предпочита удушване И смърт, а не тия мои кости.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Додея ми се; не ща да живея вечно; Оттегли се от мене, защото дните ми са суета.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Що е човек, та да го възвеличаваш, И да си наумяваш за него,
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 Да го посещаваш всяка заран, И да го изпитваш всяка минута?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 До кога не ще отвърнеш погледа Си от мене, И не ще ме оставиш ни колкото плюнката си да погълна?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Ако съм съгрешил, що правя с това на Тебе, о Наблюдателю на човеците? Защо си ме поставил за Своя прицел, Така щото станах тегоба на себе си?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 И защо не прощаваш престъплението ми, И не отнемеш беззаконието ми? Защото още сега ще спя в пръстта; И сутринта ще ме търсиш, а няма да ме има.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
