Йов 30
1 Но сега ми се подсмиват по-младите от мене, Чиито бащи не бих приел да туря с кучетата на стадото си;
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Защото в що можеше да ме ползува силата на ръцете им, Човеци, чиято жизненост бе изчезнала?
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 От немотия и глад те бяха измършавели; Гризяха изсушената земя, отдавна пуста и опустошена;
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 Между храстите късаха слез, И корените на смрика им бяха за храна.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Бяха изпъдени измежду човеците, Които викаха подир тебе като подир крадци.
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 Живееха в пукнатините на долините, В дупките на земята и на скалите.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 Ревяха между храстите. Събираха се между тръните;
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Безумни и безчестни, Те бидоха изгонени от земята.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 А сега аз им станах песен, Още им съм и поговорка.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Гнусят се от мене, отдалечават се от мене, И не се свенят да плюят в лицето ми.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 Тъй като Бог е съсипал достолепието ми и ме е смирил. То и те се разюздаха пред мене.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 Отдясно въстават тия изроди, Тласкат нозете ми, И приготовляват против мене гибелните си намерения,
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Развалят пътя ми, Увеличават нещастието ми, И то без да имат помощници.
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Идат като през широк пролом; Под краха нахвърлят се върху мене.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Ужаси се обърнаха върху мене; Като вятър гонят достолепието ми; И благополучието ми премина като облак.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 И сега душата ми се излива в мене; Скръбни дни ме постигнаха.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 През нощта костите ми се пронизват в мене, И жилите ми не си почиват.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 Само с голямо усилие се променява дрехата ми; Тя ме стига както яката на хитона ми.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 Бог ме е хвърлил в калта; И аз съм заприличал на пръст и на прах.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Викам към Тебе, но не ми отговаряш; Стоя, и Ти просто ме поглеждаш.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Обърнал си се да се показваш жесток към мене; С мощната Си ръка ми враждуваш;
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Издигаш ме, възкачваш ме на вятъра, И стопяваш ме в бурята.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Зная наистина, че ще ме докараш до смърт, И до дома, който е определен за всичките живи.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Обаче в падането си човек няма ли да простре ръка, Или да нададе вик в бедствието си?
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Не плаках ли аз за онзи, който бе отруден? И не се ли оскърби душата ми за сиромаха?
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Когато очаквах доброто, тогава дойде злото; И когато ожидах виделината, тогава дойде тъмнината.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Червата ми възвират, и не си почиват; Скръбни дни ме постигнаха.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Ходя почернял, но не от слънцето; Ставам в събранието и викам за помощ.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 Станах брат на чакалите, И другар на камилоптиците.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Кожата ми почерня на мене, И костите ми изгоряха от огън.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 Затова арфата ми се измени в ридание, И свирката ми в глас на плачещи.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
