Йов 30
1 Но сега ми се подсмиват по-младите от мене, Чиито бащи не бих приел да туря с кучетата на стадото си;
És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.
2 Защото в що можеше да ме ползува силата на ръцете им, Човеци, чиято жизненост бе изчезнала?
Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,
3 От немотия и глад те бяха измършавели; Гризяха изсушената земя, отдавна пуста и опустошена;
szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;
4 Между храстите късаха слез, И корените на смрика им бяха за храна.
a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.
5 Бяха изпъдени измежду човеците, Които викаха подир тебе като подир крадци.
Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.
6 Живееха в пукнатините на долините, В дупките на земята и на скалите.
Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.
7 Ревяха между храстите. Събираха се между тръните;
Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.
8 Безумни и безчестни, Те бидоха изгонени от земята.
Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.
9 А сега аз им станах песен, Още им съм и поговорка.
De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.
10 Гнусят се от мене, отдалечават се от мене, И не се свенят да плюят в лицето ми.
Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.
11 Тъй като Бог е съсипал достолепието ми и ме е смирил. То и те се разюздаха пред мене.
Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.
12 Отдясно въстават тия изроди, Тласкат нозете ми, И приготовляват против мене гибелните си намерения,
Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.
13 Развалят пътя ми, Увеличават нещастието ми, И то без да имат помощници.
Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.
14 Идат като през широк пролом; Под краха нахвърлят се върху мене.
Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.
15 Ужаси се обърнаха върху мене; Като вятър гонят достолепието ми; И благополучието ми премина като облак.
Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.
16 И сега душата ми се излива в мене; Скръбни дни ме постигнаха.
És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.
17 През нощта костите ми се пронизват в мене, И жилите ми не си почиват.
Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.
18 Само с голямо усилие се променява дрехата ми; Тя ме стига както яката на хитона ми.
Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.
19 Бог ме е хвърлил в калта; И аз съм заприличал на пръст и на прах.
Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.
20 Викам към Тебе, но не ми отговаряш; Стоя, и Ти просто ме поглеждаш.
Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;
21 Обърнал си се да се показваш жесток към мене; С мощната Си ръка ми враждуваш;
kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.
22 Издигаш ме, възкачваш ме на вятъра, И стопяваш ме в бурята.
Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.
23 Зная наистина, че ще ме докараш до смърт, И до дома, който е определен за всичките живи.
Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.
24 Обаче в падането си човек няма ли да простре ръка, Или да нададе вик в бедствието си?
Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!
25 Не плаках ли аз за онзи, който бе отруден? И не се ли оскърби душата ми за сиромаха?
Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?
26 Когато очаквах доброто, тогава дойде злото; И когато ожидах виделината, тогава дойде тъмнината.
Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.
27 Червата ми възвират, и не си почиват; Скръбни дни ме постигнаха.
Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.
28 Ходя почернял, но не от слънцето; Ставам в събранието и викам за помощ.
Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.
29 Станах брат на чакалите, И другар на камилоптиците.
Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.
30 Кожата ми почерня на мене, И костите ми изгоряха от огън.
Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.
31 Затова арфата ми се измени в ридание, И свирката ми в глас на плачещи.
Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.
